Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Lászlóffy Aladár versei - Dobai Péter: Giovanni Battista Piranesi Sztálingrád-víziói
hagyná, engedné az a római leány megtörténni magával. Teheti, hiszen egész való mivolta: csak emlék---I jesztő úton halad a kút felé a leány: régi, épített helyükről az út köveit kifeszítette a sűrű gaz... vad bozót, magas fű, harcban régen elesett fák gyökérzete és kétezer éves emberi léptek végleg tovatűnt nyoma... Hiába tették meg rég-egykor naponta- párás hajnalokon, szikrázó délidőben, harangos alkonyokon - ugyanezt az utat, ugyanehhez a kúthoz, ki bánattal szívében, más örömmel immár láthatatlan szemében, ajkán... Piranesi római hajadonja ősi tempóval látszik áthaladni: cézári romokon, félelem nélkül halad el leprás koldusok, útjuk végére ért zarándokok, messzi délről idáig bolyongott jósnők mellett, mint akit másnapok, jövők nem érdekelnek... Erezem, mégis él ez a lány! Ejfél lesz talán, amikor kiszökik cseléd-zugából: indulni heves, ifjú, leányi lendülettel, szerelméhez, szeretőjéhez, ki egy kifosztott szarkofág mögött várja őt, suttogva nevét: Priscilla, Prisca, Lucia, Fomarina... ...és dúlt, dúló szeretkezésben észre sem veszik, hogy semmi nem örök, hogy villámhirtelen és egycsapásra, a leányzó s nemkülönben ifjú társa: egymást ölelve lesznek rejtély és talány, névtelenek és ismeretlenek, két - hervadást szenvedett - pillangó virágzás, hullámok fehér, kifogyhatatlan tajtékán sodródó, világtalan, vérző narancsfavirágszirom. 61
