Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szakralitás és életöröm
GYURÁCZ FERENC Szakralitás és életöröm SOMOGYI GYŐZŐRŐL, A MINDSZENTY - EMLÉKÉREM ÁTADÁSA ALKALMÁBÓL* Napjainkban -több mint másfél évtizeddel az ún. rendszerváltoztatás eseménysora után- megállapítható, hogy a magyarság legjobbjainak minden jóakarata ellenére a nemzeti jövő kilátásai lényegében nem javultak. A magyarság létszáma másfél évtized alatt nagyobb mértékben csökkent, mint a török hódoltság egy-egy átlagos másfél évtizede alatt, és ma már nem éri el a Kárpát-medence összlakosságának 40%-át. Ezeregyszáz éves szállásterületünk határokon kívül eső részének föladása felgyorsult, megtartására nemcsak igazán hatékony gyakorlati tevékenység nem irányul, hanem még azt sem tisztáztuk, hogy egyáltalán meg akarjuk-e tartani. Ezenközben a csonkaország feletti gazdasági, politikai és kulturális ellenőrzést nemhogy erős kézzel megragadtuk volna, hanem mind nagyobb részét hagytuk átcsúszni a létünk és kultúránk iránt közömbös, nemzetek-fölötti pénzügyi hatalmak kezébe. A politikai elit majdnem egészének inkompetenciája a másfél évtizedes folyamat egészéből is nyilvánvaló, és demonstratívan is megnyilvánul azokban az esetekben, amidőn nemzeti érdekeink bátor képviselete eldöntendő kérdésekre adott igen vagy nem válaszok formájában valósítható vagy tagadható meg. A hivatott vezetőréteg kiválasztására való képtelenség magának a rendszernek a legitimációját ássa alá. Ez egyébként is recseg-ropog, hiszen az ún. népuralmat a nép nagy része egyáltalán nem érzi magáénak, miközben természetesen nem is gyakorolja. A nép túlnyomó része a mindennapi megélhetés gondjaival van elfoglalva, de ennek csak egyik, kisebbik oka a valóságos anyagi nyomorúság, a másik, megítélésem szerint fontosabb ok az a szellemi-lelki sivatag, amelyben élünk, s amely akkor is elhiteti velünk, hogy gondjaink anyagi természetűek, ha ez egyáltalán nem így van. A gyakorlati materializmus a csonkaország magyarságában mára majdnem teljesen szétvagdosta a nemzeti közösséget összetartó érzelmi szálakat, amihez igen erősen hozzájárult a politikai elitnél fontosabb értelmiségi elit gyászos meddősége. Ez az elit ugyanis mindeddig nem volt rá képes, hogy a nép számára megjeleníthető és érzelmileg átélhető nemzetstratégiai célokat fogalmazzon meg. (Egy példa, hogy mire gondolok: a magyarság egyesítése érzelmileg átélhető cél, de az euró 2010-es bevezetése nem az. De még a magyar futball visszajuttatása a világ élvonalába is átélhető cél, míg az államháztartási hiány csökkentése nem az. Az utóbbit meg kell csinálni, de ahhoz is kell az előbbiről is beszélni.) Az értelmiség alkalmatlansága általánosabban is fölvethető. Amint az 1943. évi szárszói konferencián Németh László - joggal vagy nem, de - kijelenthette, hogy a magyarság ideológiája kész a maga ízlése és érdekei szerinti váltó* Elhangzott 2005. november 5-én, a Mindszenty Társaság budapesti ülésén. 62