Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Tverdota György: Legalább N. A. sejtse meg...

karával. Mikor elmentem mellettük, Kassák utánam szólt: »Álljon meg, Németh Andor. Átadok magának valakit«... Átültünk a szomszéd asztalhoz. Attila beszélt, én hallgattam. S néztem.” Másodszor így: „Egy szeptemberi délután fiatal fiú áll a villamosmegálló eló'tt, szétnéz, felfedezi a kávéházat, kétszer-há- romszor elsétál az ablakok alatt, megáll a sarki újságárus standjánál (magyar emigráns), beszélnek, az újságárus bejön, megkeresi Kassákot. És közöl vele valamit, egy maista kimegy az utcára a fiúért, és beszólítja a kávéházba. Visszasüppedtem merengésembe.” Ugyanarról a találkozásról van szó? Vagy a két leírás közül az egyik inkább a képzelet műve? Melyik? Tegyük hozzá a következő mondatokat: „Kétszer vagy háromszor találkoztam József Attilával akkoriban. Azután eltűnt. Hazautazott Magyarországra.” Tehát József Attila, mielőtt 1925 őszén egy tanévre Bécsbe utazott, járt volna többször is egy-két napra az osztrák fővárosban? Miért ne tehette volna?

Németh Andornak a Bécsből való hazatérésre három változata van. Igaz, az egyik egy vállaltan fiktív elemekkel dolgozó műben, a már említett kulcsnovellában, a Feltámadásban olvasható, s ezek szerint a vonattal hazautazó Németh- et a Bécsben maradó Attila kikíséri az állomásra. Az 1944-es könyvben pedig így adja elő a történetet: „Végül egy reggel Attila megjelent a lakásomon, bejelentette, hogy hazautazik, s melegen rábeszélt, hogy tartsak vele. Haboztam. Attila nem vitatkozott, összecsomagolta holmijaimat, kocsit hozatott. Estére Pesten voltunk.” Végül mindez az emlékirataiban sokkal keresetlenebbül így hangzik: „Egy héttel később... Attila beállított hozzám, és azt mondta: » - Gyere, Banzáj, megyünk haza.« S azzal szó nélkül összecsomagolta a cókmó- komat, levitte egy taxira és mentünk a hajóhoz.”

A bécsi hónapok képezik tehát a két értelmiségi bujdosó kapcsolatának első szakaszát. A zavarba ejtően sok irányban tájékozódó, saját hangját még meg nem talált, kísérletező fiatalember költői pályájának alakulásába alighanem hathatósan belenyúlt az idősebb, az irodalmi modernség zegzugos világában sokkal otthonosabban mozgó „preceptori barát”. Neki is köszönhető, hogyjó- zsef Attila a Kassák-féle avantgárd Szküllája és az Erdélyi József-féle újnépies- ség Kharübdisze között ép vitorlával és árboccal át tudta vinni a hajóját, de úgy, hogy mindkét hajótöréssel fenyegető oldaltól zsákmányként elhozta, amit érdemes volt tőlük megtanulni. Az avantgárd dogmatikus követésétől Németh így tanácsolta el őt: „Attila akkoriban ingadozott Erdélyi József és Kassák stílusa között. Igyekeztem meggyőzni arról, hogy a maisták versteóriája steril, nem folytatható.” Erdélyi folklorisztikus ihletű lírájának egyoldalú vonzásától pedig így óvta: „A modort Erdélyi Józseftől vette át, kit akkoriban bálványozott. Én viszont féltettem e modortól, figyelmeztettem veszélyeire.”

De ha sem a népi hagyományokhoz való merev ragaszkodásra, sem pedig az izmusok merész kísérletezésének folytatására nem biztatta fiatalabb költőtársát, sem pedig az avatag korai nyugatos szépségkultusz művelését nem ajánlotta neki, akkor melyik az a hang, amely Bécsben kedvére való volt? Árulkodó, hogy a költő bécsi terméséből legtöbbször, voltaképp mindig, amikor erre alkalma nyílik, egyik kis vershez, a Hangya címűhöz tér vissza. Például így: „Minden verse más volt, mint az utoljára hallott, előreláthatatlanul más, semmire nem emlékeztető - s megnyugtató, világosságot gyújtó, felvillanyozó.