Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Tverdota György: Legalább N. A. sejtse meg...
József Attila régen méltó helyet foglalna el a világirodalmi köztudatban, ha Németh példáját a szakirodalom követte volna, azaz ha világnyelveken Kafkát vagy Joyce-ot vagy Beckettet vagy Camus-t vágj' másokat József Attila formuláiból kiindulva értelmezték volna. Van ugyan adat arra is, hogy Németh József Attiláról francia nyelven is könyvet akart publikálni, de itt most ennek a fordítottja a fontosabb: az, hogy ő volt az egyik, ha nem is az egyetlen olyan magyar írástudó a korban, aki József Attila költői jelentőségét világirodalmi perspektívából is képes volt szemügyre venni. Nemcsak azért, mert ehhez megvolt a távlata, azaz az olvasottsága, hanem azért is, mert ugyanakkor igen közelről, sőt, belülről ismerte barátja költői világát. Ignotus Pál a tanúja annak, hogy egy előadásában, amelyet József Attiláról a költő jelenlétében tartott, Németh szembedicsérte barátját, még hozzá nem is akárhogyan: „Elsőnek Németh beszélt; s az ígért »vita-előadás« helyett felolvasta József Attilának a Szép Szó első számában megjelent, »Ha a hold süt« kezdetű költeményét, ennek látomását vázolta fel elemző szépprózába áttéve, s kijelentette, hogy »József Attila nagy költő, nagyon nagy«. Az ötlet nem volt ízléses, még József Attila is fészkelődött a dobogón, bár általában jól tűrte a szembedicsérést; de több volt, mint ízléses - bátor volt. Németh Andor sokkal kényesebb esztéta volt, hogysem magasztaló jelzőkben higgyen; tudta, hogy bármilyen versszakot vesz (mint szokta) a maga szivárványos fénytörésű lupéja alá, többet mond róla, mint ha kinyilatkoztatja, hogy »nagy, nagyon nagy«. De ugyanakkor tudta, hogy van, amikor a közhelyet kell kimondani, ha durván is, ha fellengősen is, mert ez az ára, hogy az árnyaltabb szóra odafigyeljenek.” Csakhogy Ignotus Pál nem pontosan emlékszik. Ha megkeressük a kérdéses Németh Andor-szöveget, akkor a „nagyon nagy” helyén a következő ítéletet találjuk: „Megpróbálom tömören megindokolni, mi vonz és izgat József Attila verseiben, miért tartom ezeket a verseket világviszonylatban is az új lélek megnyilatkozásainak.” Azt hiszem, itt és ekkor történik meg először a József Attila-recepcióban, hogy a költőt valaki világviszonylatban is figyelemre méltatja. 1937 elején József Attilának már meglehetősen jó sajtója kezd lenni, tehát a dicséret önmagában már nem olyan nagy tett, mint akár még két évvel korábban lett volna. De világirodalmi kontextusba állítani őt, még hozzá olyan kritikus részéről, aki pontosan tudja, mi az, ami jelentősnek tekinthető a kor világirodalmában, ez egyedülálló és egyedülállóan bátor felismerés. S hogy tudta, miről beszél, mi sem bizonyítja jobban, mint az az emlékfoszlány, amely Ignotus Pál memóriájában maradt fönn Németh Andorról, aki az említett Ha a hold süt című verstől „el volt ragadtatva... »Kafka-lidérc, Mallarmé-esztergá- lyozás« - magyarázta révükén.” Miután láttuk, ki is volt ez a Németh Andor, miután tisztáztuk, hogy Kuncz, Kassák, Déry, Karinthy, Koestler barátja elsősorban mégiscsak József Attila barátja volt, miután láttuk, hogy ő volt a nagy költő életművének rangban első kortárs kritikusa, végre szemügyre vehetjük röviden kettejük kapcsolatát. Maga Németh felidézi megismerkedésüket. Érdekes, hogy ugyanabban az 1944-ben publikált József Attila című könyvben két változatban, amelyek enyhén ellentmondanak egymásnak. Először így: „Egy délután ismeretlen ifjú szerénykedett annál a kávéházi asztalnál, ahol Kassák Lajos táborozott vezér7
