Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kulcsár Szabó Ernő: A kőszegi Ottlik-kiállítás megnyitására

annak az esztétikai tapasztalatnak az a fajta magától-értetődősége is, amely úgyszólván a vallásos-rituális befogadás kontemplációs szerkezetét kényszerí­tette rá a műélvezetre, nálunk bizony egészen Horváth Jánosig. A kiállítható­ság és a hozzáférhetőség sokkal inkább kedvezett egy olyan befogadásnak, amelynek áhítata nem csupa égő csipkebokrot képzel a művészet szentélyébe, hanem sarui megoldása helyett saját önmegértésének ösztönzőjét ismeri föl a műalkotásban. Az itt felsorakozó tárgyak, emlékek, dokumentumok persze nem igazán műalkotások. Többségükben nem műalkotások, hanem inkább a személyes életrajzi én hozzáférhetőségének metonímiái. De a befogadásukra nézve alig­hanem részint mégis annak tudata lehet mérvadó, hogy egyetlen dokumentum sem azonos azzal a dologgal, amiről tanúskodik. Mert amire visszavonatkozik, az nincs már jelen. Azaz minden dokumentum, tudósítás, közlemény vagy va­lósághű megjelenítés csupán olyanként képes hírt adni tárgyáról, amiként és amilyen gyanánt észlelte, értelmezte és tudomásul vette azt. S ez csak azért le­het így, mert még a dolog és annak másolata közt sem üres a tér. Minden te­hát, ami itt személyes- vagy kordokumentumként lép a színre, igényli az értel­mezést: nemcsak az időbeli távolságot akarja áthidalni, hanem áthatolni azon a médiumon is, amely közlése és annak befogadója közé ékelődik. Talán akkor teljesítünk jó szolgálatot Ottlik emlékezetének, ha legalább ebben az értelem­ben nem szaporítjuk a kultikus befogadás eseteit: tehát ha nem az áhítatteljes tétlenség néma csodálata jegyében rójuk le tiszteletünket egy kivételes nagy­ságrendű klasszikus emlékezete előtt, hanem a szóban forgó dolog, vagyis kul­turális-művészeti közelmúlt (ön)megértésének igényétől vezettetve próbáljuk szóra bírni a kiállított tárgyakat, dokumentumokat. A tárgyak és a dokumentumok ugyanis csak egy önmegértésben érdekelt lá­togatónak tudják elmondani, miért tartozik össze Svevo, Márai és Ottlik; Ril­ke, Musil és a katonaiskolák; Joyce és Szombathely, vagy éppen Kőszeg és a trieszti öböl. Ezért érthető egyszerre világra vetett tekintetként és a saját tü­körkép kerete gyanánt minden ablak. Talán leginkább ennek szisztematikus érzékeltetéséért jár külön köszönet és elismerés e kiállítás értő, Ottlikot mé­lyen értő rendezőinek, Fűzfa Balázsnak és szakavatott kollégáinak. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom