Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Réthy Zsolt: Véletlen séták

ba esett, mint a múltkor: nem mérte fel, mekkorák itt a távolságok. Az 'újságosnál megállt. Kis híján vásárolt egy New Scientist-et, de csak szórólapokat vett el. ”

A parkban leülök egy padra, valahol félúton a télen-nyáron nyitva tartó mellékhelyiség és a hattyúk között, gondolta. Az egyik zsebemben most is van jegyzetfüzet.

Rossz volt a lelkiismerete: megérkezése óta egy sort sem írt. A lány látszólag semmi jelentőséget nem tulajdonított annak, hogy ő írónak készül.

„Nem szeretem a verseket. A kitalált történeteket sem szeretem, mondta egyszer mellékesen.

Nora Barnaele. Olyan vagy, mint ő, felelte a fiú sértődötten.

Nem volt biztos benne, hog’ a lány tudja, kiről beszél, ezért hozzátette: Joyce felesége.

Mit csinált Joyce felesége?, bámult rá a lány nagy szemekkel. Lehetetlen volt eldönteni, nem csak ugratja-e.

Nein szerette, hogy író a férje. Haszontalan foglalatosságnak tartotta.

Aha, zárta le a lány a társalgást.

Megfogta a fiú kezét, és rámosolygott. Aznap este minden rendben volt köztük. ”

Jól öltözött, szemüveges férfi jött vele szembe. Cserszegi szeretett volna a folyóiratba kapaszkodni. Vagy pipáznia kéne legalább. A férfi azonban nem nézett rá. A hattyúk kötötték le. Két épület között kikandikált a Harrods áruház tömbjének egy keskeny szelete.

Az állomáson mégis megvette az újságot. A metrón igyekezett nagy szakértelemmel böngészni, pedig az álláshirdetéseket leszámítva nem sok érdekeset talált benne. Az utasok egy része hozzá hasonlóan az olvasnivalójába merült. Mások a falat bámulták. Apróra hajtogatott papírt vett elő, és a folyóirat rejtekében lejegyzett néhány sort.

„Szakasztott olyan a metró, mint Párizsban a kora hajnali órákban. Bevándorlók. Egyesek tarka ruhában és gondolatokkal, mások gondolatok nélkül. Egt pádon aludtunk Clichy környékén, bog spóroljunk. Ott toporogtunk, amikor kinyitották az állomást.

Beszéljen még a pubról, kérte az égik iker: nem izgatta a hajnali metró természetrajza. A fiúi elgondolkozott, mihez hasonlítsa a helyet, ahol az estéit töltötte.

Ismerik a ... éttermet? A Krisztinavárosban, ahol Márai élt eg időben. A menzásokat acélváz választotta el az á la carte résztől. Tele virágcserepekkel.

Volt pár vásott kólók, akik evőeszközöket dugdostak a virágok közé.

Az égik iker betegesen köhögött. Szinte hang nélkül rázkódott a hatalmas test. A fiú szíve szerint megkérte volna: megint, csak picivel hangosabban. ”

47