Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 11-12. szám - Réthy Zsolt: Véletlen séták

Cserszegi volt közlegény két ujjával kivette a cseresznyemagot a szájából. Az utolsót, mert a többi már az ablakpárkányon sorakozott, a cukros lével teli üveg pedig az asztalon tátotta a száját. Mimikri - gondolta, és szabályos formájú, megnedvesített nó'i ajkakat képzelt maga elé. A lánynak is szabályos ajkai voltak.

Üres konyhában üldögéltek. Az öreg teát főzött, az ablak lassan bepárásodott. Cserszegi írogatott a párába. A rádióban rázendített egy ál-messiás, de egyikük sem volt rá kíváncsi.

Ott ismerkedtem meg vele a Duna-parton.

Sanyi bácsi krákogott.

Ha én úgy tudnék írni, mint te, inkább azzal foglalkoznék, nem ilyen titokzatos lányokkal.

Az öreg maga is írt fiatal korában. Megjelent egy könyve. Néhány hónapig közös háztartásban lakott egy festővel, aki történetesen Cserszegi nagyapja volt.

Egy-két év alatt majd csak összegyűlik annyi novella, hogy kirukkolhatok egy önálló kötettel, szögezte le Cserszegi.

Az öreg a cseresznyemagokat számolta.

Majd kiderül.

Mi derül ki, Sanyi bátyám?

Hogy érdemes-e.

Egyszerűen mondta, minden érzelem nélkül. Megtelt a párás konyha ezzel az apró mondattal. A fiú karja libabőrös lett. Sokára szólalt meg:

Ha kiderülne, hogy nem, úgy járnék, mint egy kitaszított ,Jehovás”.

Az öreg egy repedést tanulmányozott a pepita kövön.

Amennyiben...?, kérdezett vissza.

...nem találnék vissza a társadalomba, magyarázta a fiú.

A múltkor hallotta ezt a mondatot, pontosan így.

Az én időmben nem gondolkoztunk ilyesmin. Csak hasznossá akartuk tenni magunkat. Nem neked kell megítélned, hogy jó-e, amit írsz.

Most majd az jön, gondolta Cserszegi, hogy várjon türelemmel, amíg össze nem gyűlik egy kötetre való. Aztán a második. Legtöbben egész életükben várakoznak. Jó esetben megjelenik egy könyvük. Szépen, fájdalom nélkül feledésbe merül. Kevéssel rosszabb a helyzet, mint előtte. Egy feldobott név, amit ismerni illene. A megmaradt kötetek az előszobában tornyosulnak.

Nem szeretem ezt a ti „szplíneteket”, szólalt meg újból az öreg, mintha a fejébe látott volna. Erezni lehetett, hogy nem az ő szava járása.

Cserszegi az apjára gondolt, aki a kedvéért alkalomadtán belekevert a mondandójába egy-két kamaszos kifejezést. Hálás volt érte akkoriban.

Váratlanul felállt az asztaltól. Kopott gyapjúkabátot szedett elő (abból a szekrényből, amelyikbe megboldogult nagyapja elmondása szerint egy orosz katona belecsinált). Apja húsz éve nem használt angolkapnis cipőjét csak ki kellett fényezni. Alig észlelhető átmenetekben bordó és fekete foltok díszítették.

Most elmegyek. Ha keresne... a „Kis Piszkosban” vagyok, szólt vissza az ajtóból.

Beült a kockás terítős étterembe. A táskájából elővett egy újságot, és négy48