Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Örményföld, 2005. május - Magánbeszéd
U[bpiilU LlUJpnj Örményföld, 2005. május MAGÁNBESZÉD Utazás Örményországba. Zarándokút. Olyanok társultak a kalandra - vissza a térben és hátra az időben akiknek őseik innen származtak el. Innen? Honnan? Ahonnan elindultak, ahonnan útra kellett kelniük hétszázötven évvel ezelőtt, az a város nincs Örményország területén. Az a város nincs. De a helyét sem Örményországban kell keresni. Az utazók az ősi föld szent hegyéhez akarnak elzarándokolni, az Araráthoz. Az Ararát olyan, mint egy hóval fedett nagy hegy, azonban ez csak látszat: az Ararát látomás, szimbólum, tudatmélyi szépség, mámor és mártírium, az örmény nép őrleikének lakhelye. Az Ararát ugyan „egész Örményországból” látszik, minden örmény róla álmodik nyugtalan, űzött éjszakáiban, de ez a „hegy” nincs Örményország területén. Megközelítése nehézkes, a török adminisztráció alapos és körültekintő, ahogy a világba- mdulás ősi városához, az ókori civilizáció egyik legnagyobb alkotásához, Ani- hoz sem lehet eljutni a szokványos módon. Ani fénykorában - Árpádjaink alatt - százezer házáról és ezer templomáról volt híres. Az Araráton feneklett meg Noé bárkája, mint az köztudott, de az kevésbé, hogy egy deszkadarabját az örmény vallási központban őrzik, mindjárt ama dárdahegy mellett, amelyet egy katona a Megváltó oldalába döfött. Itt lakozott néhány száz évig ama Turinba átlebbenő lepel is, vérnyomokkal, izzadságfoltokkal, s valami felfoghatatlan sugárzással. Nem meglepő, hogy a környéken lépten-nyomon található obszi- diánból pattintotta Káin is kését. Innen, a szent helyről, Ecsmiadzinból (jelentése: „Itt szállt alá az Egyszülött.”), jól látható az Ararát, de meg nem közelíthető. Noé dédunokája volt egyébként ez első örmény királyi dinasztia megalapítója. A modern török adminisztráció akkurátusságáról éppen kilencven éve tett először tanúságot, utunk évfordulós tisztelgés is, kései epitáfium, amikor rövid idő alatt megszervezte a birodalom területén szétszórtan élő örmények mintegy másfél milliójának kiirtását. A népirtás logisztikai rendszerében sajátosan keveredtek a modern technikák a kézműves elemekkel. Mindenki vállalta az arcát. Bajuszos görög fejek az asztalon, bajuszos török katonák az asztal mögött. Kávéra várnak, vág)? hogy letehessék azt a rohadt nehéz puskát, végezzenek már a számolással. Gyerekből kettőt kell számolni egynek. Pedig alig kisebb munka. Plitlerről jegyezték föl, hogy midőn valamely magas rangú beosztottja aggodalmát fejezte ki az éppen esedékes népirtás miatt, a vezér meg- nyugtatólag jegyezte meg: „Es ugyan ki emlékszik az örmények kipusztítására?” Jövendőbeli Európa-tagtársunk, a török, pl. egyáltalán nem. Az „ájváz” szót ekként értelmezi az a régi lexikon, amely a világról való békebeli tudásunk utolsó nagy gyűjteménye, a Pallas: „örmény tulajdonnév és egyúttal általánosítható neve az összes örmény szakácsoknak. Minden csak valamennyire is előkelő török háznak van egy? ájváza, vagyis örmény szakácsa”. Képzeleghetünk - azon a bizonyos napon a gazda megvárta-e, míg az ebéd elkészül..., vagy 64
