Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Margittai Gábor: Szultánok bűne - örmény genocícium Kelet-Anatóliában

Azt válaszoljuk, nekünk, magyaroknak korántsem olyan nehéz az ilyesmit elképzelni. Hirtelen belénk villan, hogy amit az imént még gőgös viszolygásnak gondoltunk, az valójában görcs, félelem és távolságtartás volt a viselkedésükben, amikor az elpusztított örmény vidéket jártuk Mehmet mikrobuszával. Elállt a szavuk - akárcsak a magyaroknak, ha mondjuk Dél-Erdély kihalt, el- románosított magyar templomai, nemesi udvarházai között kóborolnak. A régi Magyarországon sok örmény élt, jegyzem meg, főleg Erdély kereskedővárosaiban; és sok család menekült hozzánk az örmény holokauszt elől, még a Musza Dag túlélői közül is.

Ebben a pillanatban gyökeresen megváltozik viselkedésük. Mindketten lehalkítják hangjukat, közelebb húzzák a széket, nyugtalanul körbepislognak a zajos-füstös lokantasiban - aztán megoldódik a nyelvük. Csak két szóra volt szükségük, két távolinak tetsző kifejezés összekapcsolására, hogy ez a gyanakvó, ellenséges, benyomásai ellen komoran hadakozó két amerikai örmény áttörje a falat. Örmény holokauszt. Az összekapcsolás valami tiltottnak, máig cinikusan letagadottnak, véresen elvontnak a magától értetődővé tétele. A hiány evidenciája. Tehát ők is ott tartanak, ahol mi, még mindig. Letaposott kisné- pek: örmények, zsidók, szibériaiak, kaukázusiak, indiánok, magyarok - halottszámlálók. Veszteséglista-gyárosok. A bukás mítoszainak monomániákus ismételgető!.

De ki veszi el tőlük és tőlünk a hiányt?

Sem ők, sem mi nem fogunk ezen soha túllépni: dadogunk, mórikáljuk magunkat, elfullad a hangunk, vagy halálosan unjuk önmagunkat, ha a nagy történelmi sokkról, a sorstudat nyomorúságáról vallunk idegennek. A félreértéstől, a rosszhiszeműségtől, a félretájékoztatottságtól és a saját siránkozásunktól való irtózás és komplexustenger csak a kimért általánosságokra szorít.

Szégyen és szemérem.

A két amerikai most arról beszél, hogy a kurdok, mint például Mehmet legalább őszintén bevallják, hogy részt vettek a mészárlásokban; pedig Törökországban örmény holokausztról beszélni hazaárulással ér fel. De mára ők is megtapasztalhatták, milyen a többségi nép szövetsége. A hatóságok Aniban és környékén is módszeresen tűntetik el az évezredes örmény jelenlétre utaló jeleket: számtalan faluban látták, hogy a nyomorgó kurd nomádokat roskadozó műemléktemplomokba, kolostorokba költöztették juhnyájaikkal együtt - míg az utolsó kőig föl nem élik az ősi épületeket.- Holnap vissza kell mennem Jerevánba - mondja végül Matthew, szede- lőzködünk. - Innen, Dogubejazitból negyven perc volna autóval. Most legalább harminc óra. Törökország és Örményország között évek óta le vannak zárva a határok, ezért kénytelen vagyok Isztambulba buszozni, onnan repülni Jerevánba.

Szellemes az örmény ENSZ-képviselő válasza, de végső soron a hegy ment Mohamedhez.

(Az esszé részletei a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának 2005. május 21-i és 28-i számában jelentek meg)

63