Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 9. szám - Margittai Gábor: Szultánok bűne - örmény genocícium Kelet-Anatóliában
évezrede, az örmény birodalom fénykorában előléptek. Nem kell sok idő, és teljesen láthatatlanná válnak. BAZALTHAJÓ A. az istennek sem akar bemenni. Hiába rimánkodok, hiába mondom neki, hogy vérig sértünk mindenkit, fintorogva csóválja a fejét: ő ugyan nem veszi le a cipőjét ebben a birkaszaros sárban. Kezd tragikomikus lenni a helyzet: odabent toporognak vendéglátóink, s a karunknál fogva igyekeznek bevontatni a házba, mi ketten pedig a küszöb előtt megvetjük lábunkat, és udvarias kifogásokat motyorászunk. A fölázott udvaron bokáig áll az emberi, állati húgy meg fekália, bugyborékol, pezseg a zuhogó esőben. Menjünk még egy kört, mondom neki dideregve, lazítsunk. Bazaltkockákból összehányt, primitív kőkunyhók szétszórva a kopár lapályon, tezekbó'l, vagyis szárított trágyalepényből emelt kerítéssel, mecset, középület sehol, csak egy-egy asszony egyensúlyoz a fején tejeskannát vagy tálcát a távolban - így fest egy isten háta mögötti kis kurd falu valahol az Ararát lábainál. Szótlanul, mogorván cuppogunk a sárban körbe-körbe. A nyomornak ez a foka lélegzetelállító. A reménytelenség, az elszigeteltség, a kezdetlegesség nyomasztó szaga terjeng mindenfelé. És ami mindig beivódik a földbe meg az ösvényekbe: a pusztításé. Hirtelen valaki megrántja a karomat: ne arra, mutatni akarok valamit, mondja Hasszán, fiatal kísérőnk. Fölmászunk egy dombra, ahonnan jól belátni a települést. Most vesszük csak észre, hogy az egymástól jó távolra épített kunyhók között alapfalakig lerombolt házmaradványok állnak, a szobák, a bejárat, a gazdasági épületek még jól kivehetők. A láthatatlan, a megevett falu. Ezekből épülhetett a mai település. De Hasszán nem ezt akarta megmutatni. 59
