Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 9. szám - Marczell Péter: A Klapka-emigráció Ister páholya

szeti Főiskola, a Grütli Művelődési Központ és Bartók-szobrunk közvetlen szomszédságában.]

1860-ban sok testvért fellelkesített az egységes, impozáns, nyílt színrelépés lehetősége annak ellenére, hogy annak rendkívül megerősödött periférikus gyúpontszerepe féltékennyé tette az összsvájci Alpina vezetőségét, és erősen felkavarta a svájci közvéleményt is. Nem sokkal később azonban a meglévő páholyok tisztségviselőinek rá kellett ébredniök régebbi zártkörű tündöklésük szükségszerű elhomályosulására, s nyilvánvalóvá vált a műhelyek egyedi sajátosságainak felhígulása a közös nevező maghatározta új értékrendszerben. Az ambiens politikai konjunktúra is megváltozott: a szövetséges Radikális Párt financiális botrányok közepette visszaszorult. A korábban tartózkodó, konzervatív Alpina diszkréten ekkor már az egységesség mellett szállt síkra, csakhogy későn. Előzőleg sem állt már a genfi helyzet magaslatán, hiszen hét páholyból csupán három-négy tartozott hatáskörébe. Versenye a francia rendekkel nyilván kihatott viszonyára a nem belföldi tájékozódású Istenei.

Az a tény, hogy az Isten 1864-ben nem fogadta el, még nem bizonyítja a magyar páholy szabálytalanságát, hiszen más rend nálánál megértőbben viselkedhetett. (Dr. Berényi Zsuzsanna állítólag talált egy hosszú, olaszországi levelet, amely Klapka védelmére azt az érvet hozza fel, hogy egy 33. fokozatú mesternek joga van egyedül is páholyt alakítani.)

A magyarok az Alpinán kívül más nagypáholyt is megközelítettek. 1863. január 28-án, azaz mindjárt Genf környéki páholyuk megalapításának napján, mester tagjai - élükön Klapkával - francia nyelvű levélben értesítették lépésükről a Grand Oriens-hez tartozó torinói Dante Alighieri Páholyt, s egyben kérték, az hivatalosan ismerje el szervezetüket és tudasson róla „minden páholyt a föld felületén”. Előtérjesztésiikre a Klapkához hasonlóan szintén a legmagasabb, 33. fokot elért Lodovico Frapolli (1825-1878), Klapka személyes jó barátja és a Risorgimento egyik kulcsegyénisége „az első hó 23-án” franciául válaszolt. Gratulált az ősi és elfogadott skót ritusú létesítményhez, hozzá a legjobb kívánságait küldte, és sorait hármas kőművesi ölelésével zárta. Aláírását hatan erősítették meg. Ezekre a húzásokra nagyon feszült olasz politikai légkörben került sor. [Luigi Polo Friz professzor dokumentációval alátámasztott, szíves felvilágosítása.] Nyugodtan feltételezhetjük, hogy Klapkáék számára stratégiailag a piemonti tájékozódás volt a fontos, a svájci vonalra az ideiglenes genfi letelepedés miatt kellett ügyelniük, s ez csupán diplomáciai, taktikai jelentőséggel bírt.

E tekintetben a carouge-i elhatárolódás ugyancsak meggondolkoztató. Megérdemli, hogv történelmileg kissé betájoljuk. Nos a római birodalom ezen egykori Quadriviumit hosszas torzsalkodás után az 1754-es turini államszerződés a piemonti súlypontú, zömében katolikus szárd királyságnak ítélte, amely azt 1772-től kezdve barokkos abszolutista elvek alapján Genf gazdasági ellen- súlyozására, ill. túlszárnyalására kiépítette, s próbálta felfuttatni. (Plans Garelle (1772], Piacenza [1777], Manera [1779], Robilant [1781], Viana [1783]) 1786- ban városi kiváltságot adott neki. 1792-ben-azonban a helység francia megszállás alá került, míg aztán Napoléon Bonaparte bukását követően 1816. március 16-án egy újabb turini államszerződés az akkor Svájchoz csatlakozó Genfi

53