Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
gyerekek, ne kelljen kínálgatni, vegyetek még a zserbóból, kicsit ugyan megégett, de akkor is csak frissen jó! • Nándi nagypapával két évig hadakoztak az elmeklinikán, végül újra embert faragtak belőle, és félig-meddig gyógyultan engedték haza azzal az útravaló- val, hogy a család próbálja szeretettel övezni. Övezte is mindenki, de amikor éppen nem övezték, akkor nagyon be voltak tőle szórva, mert gyakran kapott dührohamot. Apucikám emiatt döntött úgy, hogy nem vesszük magunkhoz az öregeket. Ezt mondta Fillenbaum nagymamának: tessék megértőnek lenni, majd ha a vén agyalágyult feldobja a talpát, a mama hozzánk költözhet, de addig nem fogom a családomat kitenni annak, hogy a nagyapó kitépi a szívét valakinek! Pogácsás Lajosnak támadt az az ötlete, hogy ketrecet kell neki csináltatni. Ezt mondta: gondoljunk bele, az egyetlen emberbarát megoldás, mert nem lesz egyedül, de ártani se tud! A dunakeszi MÁV járműjavítóból érkezett lakatos egy hétig dolgozott, a végén ott állt a zöldre festett ketrec a nappaliban, a két ablak közötti falhoz építve. Ha Nándi bácsi rohamot kapott, és nem hallgatott a szép szóra, Fillenbaum nagymama erősítést hívott. Bedörömbölt a szomszédba, és csak annyit mondott, hogy a kertek alatt jár a farkas, már dobták is el a kanalat. Lefogták az öreget, hátracsavarták a karját, és tömlöcbe vetették. A végén Nándi bácsi nagyon megszerette a ketrecet, sokszor ki se akart onnan jönni, pedig tárva-nyitva állt a kalitka. Olyankor ezt mondta: mindenütt jó, de legjobb otthon! Anyucikám egyszer elmesélte, hogy amikor Fillenbaum nagymamáék 1944 októberében elmenekültek Nagyváradról, otthagyták mindenüket, a kétszobás házrészüket teljes berendezéssel, sőt, még a friss gulyásleves is a tűzhelyen maradt, annyira kellett sietniük. Amit csak lehetett, azt kosarakba pakolták. Kerékpárral vágtak neki az útnak, aztán Biharugrán mindenüket ellopták, amikor megálltak az artézi kútnál vizet inni. Anyucikám így fejezte be a történetet: zúgott a bolond szél, fénylett a frissen szántott zsíros föld, a drága nagyapátok körbemutatott a nagy magyar Alföldön, és akkor is ezt mondta: mindenütt jó, de legjobb otthon. Emlékszem, még általános iskolába jártunk, amikor Nándi nagypapát a gyógyulása után először látogathattuk meg Hajnalkával. Akkor éppen zárva volt a ketrec. Fillenbaum nagyanyó beterelt minket a nappaliba, és ezt mondta: nézd csak, papus, megjöttek a mi kis szemünk fényei! Az öreg selyemköntöst viselt, ősz haja a válláig lógott, két kézzel fogta a rácsot, és a szemembe nézve ezt kérdezte: hadd halljam, kisapám, hogy áll mostanában Kínában a népszaporulat, van-e még kedvük kamatyolni a vágott szemű disznóknak? Közben a kezével utánozta a kamatyolást. Fillenbaum nagymama kétségbe volt esve: gyerekek, ne is figyeljetek oda, te pedig Nándi legalább az unokáid előtt moderáld magad! Az öreg rázkódott a nevetéstől, és ezt mondta: elárulom, hogy beugrató kérdés volt, mert engem nem érdekelnek a kínaiak, igaz, hogy a négerek se, sárga, fekete, nálam egykutya! Fillenbaum nagymama megfogta a kezünket, elénk guggolt, és ezt súgta a fülünkbe: mondjátok neki, 156
