Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
is megszöktetett otthonról, úgy kerültünk össze. Elintézte, hogy a földmunkát végző segéderőn kívül senkit ne engedjenek a területre, illetve csak egyetlen személyt, egy Orsolya nevű negyedéves egyetemistát, aki bámulatosan dús hónaljszőrzetével vonta magára nagyapátok figyelmét. Mióta ismerem, a hónaljszőr volt a gyengéje. Afriknak szokta nevezni. Most jön a lényeg! Forró júliusi nap volt, a munkások az árnyékben deleltek, Orsolya az egyik feltárt sír szélén térdelt, megpróbálta lerajzolni azt a kettős nyílhegyet, amely ecsettel letisztogatva a félrefordult koponya mellett feküdt a gödör alján. Úgy elmerült a munkában, hogy észre se vette a drágalátos nagyapátokat, aki az áttizadt szafáriöl- tönyében megállt mögötte, és ezt mondta: azért zavarom a munkájában, kolle- gina elvtársnő, mert mutatni szeretnék valamit. Nos, amit itt a tenyeremen lát, azt az elcsomagolásra váró anyagban találtam, el sem tudom képzelni, eddig miért nem figyeltünk fel rá. Bronzból készült varkocskorongot adott át a lánynak, aki ezt mondta: igen, emlékszem rá, a kettes sírból került elő, szerepel a naplóban. Mire nagyapátok: ugyan kérem, ez nincs benne a naplóban! Hogyne lenne, tanár úr, hiszen én írtam bele, egy darab varkocskorong! Erre nagyapátok: ne ugasson, halljam, mit lát? Szegény lány megijedt, fülig vörösödve felállt, és ezt rebegte: mitikus állatfigurákkal díszített bronz varkocskorong a tizedik századból. Varkocskorong ám a süket feje magának! Akkor micsoda, mondja meg a tanár úr, hogy ez micsoda! Nagyapátok elbődült, mint egy oroszlán: zsebóra! Ez itt egy zsebóra, nem lát a vaksi szemétől? Ugratni akar? Még, hogy ugratni, maga hülye tyúk, van sejtelme arról, mekkora a tudományos jelentősége annak, ha egy honfoglalás kori sírból zsebóra kerül elő? A tanár úr tényleg azt hiszi, hogy... Sose lesz régész magából, bozontos kis riband Nagyapátok faképnél hagyta szegény Orsolyát, akinek addigra már csurogtak a könnyei. Estefelé vette észre, hogy az ásatási naplóban a varkocskorong át lett javítva zsebórára. Ezt felháborítónak találta. Pirossal kisatírozta a javítást, és visszaírta a varkocskorongot. Amikor nagyapátok ezt észrevette, valósággal kivetkőzött magából, őrjöngeni kezdett, és egy lapáttal agyon akarta verni a szegény teremtést. Szerencsére a munkások résen voltak, leteperték a földre, meg is kellett kötözni, akár egy dühöngő őrültet. De hát, attól a pillanattól kezdve az is volt. Terepjáróval szállították a nyíregyházi kórházba. így történt. Nézzétek, most Fillenbaum nagymama csillagszemei kandikálnak be a buszablakon, mintha akváriumban lebegne, mögötte hajladoznak a fák, mint a műalgák, tátog a szájával, rózsaszínű bikinit visel, bámulatosan dús, ősz hónaljbozontja úszva kevereg a feje körül. Hohó! Talán fel akar szállni a buszra, de nem nyílnak az ajtók? Sajnos megfeneklettünk itt az erdőben, nagyika, nem tehetek semmit, tessék úszva menni, nem árt egy kis mozgás! Nyugtass meg, Janikám, ugye mindenki egészséges a családban? Majd kicsattanunk, nagyika! De ha már összefutottunk, bevallom, évek óta azon gondolkozom, vajon mi lehet az a varkocskorong, ami ilyen csúnyán elbánt szegény nagypapával? Hallgass ide, kis unokám, ezen nem érdemes gondolkozni, mert vagy tudod, vagy nem tudod, de akármi is, jobb, ha nem kerül az utadba! Valahogy mégis felszállt a buszra. Didereg a peronon, huhogva leheli a vörösre fagyott kezeit. Ezt mondja: 155
