Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
hadd halljak egy belevaló könyörgést, te szentfazék! Erre Mandula törökülésbe ereszkedett Hajnalka éjjeliszekrénye előtt, lehunyta a szemét, két kifordított tenyerét a combjára fektetve koncentrált, aztán éneklő fejhangon ezt mondta: ó, Uram, légy olyan kedves, távolítsd el ragyogó transzcendentális sugaraidat, hogy mennyei gyönyörtested megláthassam, tudom, hogy te irányítod a szelet, az esőt, a fülemen át te fújod koponyám csontházába a világ kormát, és a Naphoz vagy hasonló, mint én magam. Mandula elnyúlt a parkettán, lábai bent pihentek Nándi bácsi hűtlenül elhagyott rézágya alatt. Pogácsás Lajos ezt mondta: elismerem, nem volt rossz. Mielőtt Mandula távozott volna, fogkefét kért. Anyucikám meglepetten ráncolta a homlokát, ennek ellenére azt mondta neki, hogy menjen csak be a fürdőszobába, bármelyik fogkefét használhatja, mert senki nem finnyás ebben a családban. Aztán Pogácsás Lajos füléhez hajolt: hallottam már ilyen kényszeres tisztaságmániásokról, ezek még éjszaka is felkelnek mosakodni. Mandula bezárkózott a fürdőszobába. Ha a kocsimosóban éjszakás hetem volt, mindig délig aludtam. Amikor csiripelt a vekker, felrúgtam a cihát, abrakoitam valamit a konyhában, amit éppen találtam, füstölt lazacot, hagymás babsalátát, bazsalikomos húsfalatkákat, a va- lagam tudja még mit, ami éppen bezakatolt a Vínervalcerről, és még nem volt teljesen romlott, mert azt nem nagyon szeretem, ha a kaja gyorsabban ér a sarokra, mint én, közben keringtem az asztal körül, mint egy zöldhasú döglégy, és ha kint a lépcsőházban felduruzsolt a lift, úgy éreztem magam, mint egy hajógépész, aki valami olajtól bűzlő kajütben tömi a pockost. Egyszer az történt, hogy valaki kaparászott az ajtón, hirtelen azt gondoltam Irén az, mert akkoriban szakítottunk, és azt képzeltem, hogy hiányzóm neki, megbánta, hogy szélnek eresztett, nem vitás, életem legjobb nője volt, de valójában féltem tőle, örültem, hogy megszabadultunk egymástól, aztán meghallottam kintről Lebeny szélfújta hangját: Jani, itthon vagy, nyiss ajtót, mert rád döntöm a tokot, babszeg! Bújj be, haver! Kapott a kezébe egy csirkecombot, tömd a fejed, babszeg, ez többet ér, mint a barom tablettád, amitől Mátyás királynak képzeled magadat! Lebeny zabáit, közben ezt mondta: amit most hallani fogsz, attól ledőlsz! Délelőtt moziban voltam, és ezzel a két szememmel láttam az anyád új krapekját. Erre megkérdeztem: miféle moziban, te sasfej, beszélj világosan! Amor mozi, ez a neve. Mi az, hogy Amor mozi? Erre rám meredt, és ezt mondta: hát, ott voltam, az Amor moziban, te szétszabott köcsög, mit nem értesz? Egy óra múlva már én is ott voltam! Az Ámor mozi azelőtt szenespince volt, félkörben vezetett a lépcső a föld alá, odalent egyetlen neoncső világította meg a salétromos téglafalat. En mondom, úgy nézett ki, hogy Halivúdban ezzel gennyesre kaszálhatná magát valami nagyokos. Elképzeltem, hogy a szünetben zselézett fejű, szmokingos bájdorongok szivaroznak a folyosón, fehér hátú, púderszőke csajok csipognak, ájultan riszálják a bekrémezett valagukat, hogy ilyen mozi még a világon nem 146
