Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
volt, eszméletlen király a dizájn, hogy a sok márványoszlopos, szökőkutas csilivili giccshegy helyett egy ilyen szédületes leprát építsen valaki, figyelj Meggi, a jövő héten elhozom a papáékat is, ezt nem lehet kihagyni, és hát a faülések, na, attól külön eldobom az agyamat, állítólag orosz katonai autóbuszokat vásárolt össze a tulaj, azokból szerelte ki, hát óriási, komolyan! Satöbbi. Állj le, babszeg, csak semmi dolcsi! Kétszáz forintért engedett be a nézőtérre egy gacsos vénasszony, aki terepszínű kommandós egyenruhát viselt, még a sapkát is feltette. Jegyet nem adott. Ezt kérdeztem: hol a jegyem? A vénasszony ezt válaszolta: ha valaki kéri, mondja meg, hogy a Puszika néninek már fizetett. Ezt kérdeztem: mit játszanak odabent, Puszika néni? Lehalkította a hangját, és ezt válaszolta: nem fog csalódni, annyi cumizás van benne, ha érti mire célzok, mint égen a csillag, de mit csináljunk, a mai fiatalság ezt szereti, én megértem őket, négy unokám van. Ezt is mondta: Rudolf Valentino sose hagyta, hogy kigombolják a sliccét, és a kukáját mutogassák. Ezt kérdeztem: mi a címe a filmnek, Puszika néni? Megrántotta a vállát: a műsorral én nem foglalkozom, a tulaj, aki talpig úriember, azért fizet, hogy zárás után takarítsak ki, szedjem össze az eldobált kotonokat és mossam le a vért a falakról. A fáskamrákból összenyitott, boltíves nézőtérre egy elhúzható, műanyag zuhanyozófüggönyön át lehetett bejutni. Leültem az utolsó sorba, mire az egyetlen néző annyira megörült nekem, hogy hátrabotorkált, és leült mellém. Rohadt hagymaszaga volt. Most figyelj, babszeg! A film Nyúcsörciben játszódott, egy állástalan japán tornatanárról szólt, aki éjszakánként pizzakihordó motorosokra vadászik, rézdróttal megkötözi őket, borotvát tesz a nyakukra, és azt mondja, halál, vagy szopj le! A pizzakihordók veszettül cumiznak az életükért, ráadásul a japán elveszi tőlük a pizzát, és egy parkban megkajálja, aztán belehúgyozik az üres dobozba. Amikor ezt megunja, mást talál ki, még brutálisabb lesz, olyan kopasz pasikat próbál elkapni, akiknek májfoltos a fejbőrük. Bérel egy mosodát Nyú- csörci külvárosában, oda csalogatja el a májfoltosokat, és cumizás közben, hipp-hopp, lenyúzza a fejbőrüket. Gyors vágás, egészben rántja le a cuccot, mint egy sapkát, bitang profin csinálja, babszeg, de azért rendesen csurog a vér a falakról. Taxival hazamegy, melltartót köt a fejére, bekapcsolt vibrátort tesz a párnája alá, és lefekszik aludni. Napközben kiszedi a fejbőröket a hűtőből, dobokat készít belőlük, és dél-amerikai bárzenekaroknak adja el. Frankón megél belőle. A megnyúzott koponyákra, vagyis a sebre, ami olyan, mint egy vörösborral leöntött térkép, celofánt varr, tűvel körben ráöltögeti az áldozatok fejére, de azt tényleg nem tudom, miért, ráadásul a végén azon bukik le, hogy mindig egy helyen veszi a cérnát. Szerintem egyébként nem volt egészen normális az a japán tornatanár. Már majdnem vége volt a filmnek, felerősödött a zene, a zsaruk éppen bemásztak abba a vegytisztító berendezésbe, ahová a tornatanár bemenekült, hogy öngyilkosságot kövessen el a kulacsában lévő nitroglicerinnel, amikor a székszomszédom megmozdult, és ezt mondta: látod, polgártárs, megértük, hogy tisztességes mozifilmeket is behoznak, nem azzal a sok üzbég baromsággal etetnek bennünket a nagy halvédő háborúról. Aztán megfogta a kezemet: figyelj, 147
