Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (4. rész)
ha valaki meglátja őket evés közben. Pogácsás Lajos bort töltött mindenkinek, aztán elmesélte azt a történetet, amikor tömeges ételmérgezés pusztított az étkezőkocsiban. így fejezte be: látni kellett volna a sok sápadt arcút, még a kalauz táskáját is teleokádták, ennyit a szökni vágyó lélekről. Később Pogácsásné kedvesen odafordult Mandulához: hallom fiam, hogy albérletben élsz. Ott, ott! Mesélte a lányom, hogy van remek állásod. Van, bizony! Azt is tudjuk Hajnalkától, hogy tanult ember vagy. O, de mennyire! Ha körülnézel, láthatod, hogy nálunk kevés a hely, igen szűkén vagyunk. Látom! Nem vagyunk gazdagok, de azt tartjuk, hogy a pénz nem minden. Milyen igaz! De ha esetleg komolyra fordul a dolog közietek, majd kitalálunk valamit. Apu- cikám erre ezt mondta: semmi gond, emeletes ágyat rakunk a fürdőszobába! Hajnalka tréfásan ezt mondta: arra mérget vehetsz, hogy C-vitaminos kockasajttal, sonkatekerccsel és egyéb másnapos nyalánkságokkal bőven el leszünk látva, igaz, apuka? Pogácsás Lajosné erre letolta: ha ilyen butaságokat beszélsz, elriasztod ezt a rokonszenves fiút! Apucikám ekkor ezt kérdezte: szabad érdeklődni, hogy ez a rokonszenves fiú mivel foglalkozik? Hajnalka nem hagyott időt Mandulának, gyorsan válaszolt helyette: gyógyszerkísérletekkel. Mire apucikám: valami laborban? Erre Mandula: nem laborban, gyomorban! Apucikám ivott egyet, és ezt mondta: magamról annyit, hogy pincér vagyok a Ví- nervalceren, remélem, tudja, hogy az micsoda? Erre Mandula: hogyne tudnám, egy hónapig jártam tánciskolába. Amikor végeztek az uzsonnával, az óberkellner felbontott egy újabb üveg bort, mire Pogácsásné rászólt: ne igyál többet, Lajos, mert amíg én mosom a szennyesedet, addig itt nem lesz száz forintnak ötven a fele! Apucikám erre ezt mondta: ne törődjetek vele, irigyel engem ez az ömlesztett sajtos istennő, de én megbocsátok neki, pedig a drágalátos elvtársai is cserbenhagyták! Mire anyucikám: könyörgöm, Lajos, ezt a lemezt most ne tedd fel, mert kiugrók az ablakon! Erre apucikám: az még álomnak is túl szép lenne! Aztán Mandulához fordult: jól jegyezd meg, amit most mondok, jöhet bármilyen rendszer, pincérre mindig szükség lesz, mert akár komcsi valaki, akár jobbos, akár farfekvé- ses, akár fej nélküli lovas, szeret hat pofára zabálni, és akkor érzi magát valakinek, ha egy olyan derék forradalmár, mint amilyen én vagyok, az orra elé prezentálja az ételt! Erre Mandula felállt, hátranyúlt, az ujjait leengedte a gatyájába, és átszellemült arccal enyhített a valaga viszketésén. Utána ezt mondta: bocsánat, rossz szokás. Pogácsás Lajos a magasba emelte a kezét, és ezt mondta: nem számít, mindnyájan emberek vagyunk, semmi nem idegen tőlünk, ami viszket, hehe, haha! Aztán Mandula kezébe nyomott egy borral teli vizespoharat, az asztalra csapott, és ezt mondta: hegyezzétek a fületeket, majd én lekáderezem ezt a madagaszkári fiút, ha már egyszer a vejem lesz, na, bará- tocskám, halljuk mit szoktál csinálni, amikor nem a gyógyszerekkel kísérletezel, mert van, aki hegedül, van, aki a nőket hajtja, van, aki a bélyeggyűjteménye felett csurgatja a nyálát, vagy a hónalját szőrteleníti. Hajnalka a kezébe temette az arcát, Mandula pedig ezt válaszolta: minden ötödik órában könyör- gök az Úrhoz. Ettől aztán mindenkinek leesett az álla. Pogácsásné leszedte az asztalt, elindult a konyhába az egymásba rakott tányérokkal, apucikám viszont elismerően bólogatott, és ezt mondta: engem nem fogsz a sarokba szorítani, 145
