Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Pete György: Képvilág és Világkép
3 PETE GYÖRGY Képvilág és Világkép* TÓTH CSABA: „KÖLTŐNK ÉS KORA" - PÁRHUZAMOK ÉS ANALÓGIÁK JÓZSEF ATTILA KÖLTÉSZETE ÉS KORÁNAK MAGYAR FESTÉSZETE KÖZÖTT - CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁRÓL Minden kiállításnak van arca, egyénisége, sajátos atmoszférája, hát még ha egy ünnepelt költőóriáshoz kapcsolódik, akar méltó tisztelettel kapcsolódni egy másik művészeti ág művelőjeként valaki, szuverén, szubjektív olvasatát adva a saját műfajában. Hasonlatos az ilyen kiállítás egy csodálatosan szép hölgyhöz. Még mieló'tt megismerjük, megérezzük egyszeri és csak ránk vonatkoztatható jelenlétét. Ez az első benyomás mindig elementáris, döntő (meglátni s megszeretni egy pillanat műve). Nem tudom, hogy a kiállítás megtekintőit is meg- érintette-e az előttük feltáruló képvilág, nekem mint irodalom felől érkezőnek első benyomásom a monumentális intimitás varázsa volt. Az egyforma négyzetekbe komponált, monochrom színekben pompázó, új hangulatokat, jelentéseket hordozó ismert, ismerhető képek sora lenyűgöző az egységes, tagolt térben (Aha Novák Vilmos, Barcsay, Bernáth Aurél, Fényes Szabolcs, Derkovits, Domanovszky Sándor mellett számtalan, ma már csak a bennfentesek előtt ismert nagyszerű kortárs festők alkotásai). A változatos tematikájú, karakterű, jelentéstartalmú képeket harmóniába olvasztja az eredeti látás- és festésmód, a sokféle, de egymást kiegészítő színvilág érzelmi, hangulati hatása, a képek aranymetszési vonalában végigvonuló latin nyelvű fogalmak, kategorikus imperativusok fekete betűsora, mely az egész kiállított anyagot feszes abroncsként összerendezi, egységbe foglalja. Tárgyias és szerkezetes, rendezett és tiszta ez a képvilág, mely fegyelmezi, komolyságra készteti a szemlélőt. Magához köti figyelmét, kapcsolatba lép vele, érzelmi és értelmi követelményeket támaszt vele szemben, anélkül, hogy tolakodna. Körülfog és felemel, mintha egy aranyos csillogásától, cirádás ékítményeitől megfosztott, fehérbe öltözött katedrálisban volnánk, melynek színes üvegablakai vonzzák, emelik a tekintetet felfelé, el a köznapitól, a közönségestől, miközben a tompa barna, zöld, rőt- és ólomszínek magukhoz ölelnek, otthonos aurát teremtve körénk. Olyan ez, mint amikor a Gellért-hegyről nézzük Budapest csak ebből a magaslati és mégis közeli nézőpontjából meglátható, átérezhető otthonosságát, melynek ugyan egyetlen pontján sem vagyunk ott, de nem is akarunk, mert egyetlen pontból nézve soha nem állhatna össze ez a madártávlati látvány, mely elemeiben is ismerős, mégis igazán így a miénk. Felülmúlhatatlan az ér* A 2005. április 19-én, az Oladi Művelődési Központ Galériájában elhangzott megnyitó szerkesztett szövege. 129
