Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 7-8. szám - Fűzfa Balázs: Kifelé a ködből?

megfelelve: részleteket kinagyítva, életképszerűen fogalmazva, ragaszkodva az olaszországi - személyes emlékekkel körítve ezzel a gyászmunkát - környezet (Velence) ihlető hatásához is.

Hévizi Ottó elsősorban azt mondja el s igyekszik bizonyítani, hogy az életmű feltárásában előrehaladva egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy bármi is véletlen lenne az Ottlik-textusokban. Sőt, mivelhogy jelentős részben a „másik” nagyszöveggel is foglalkozik, azt is megállapítja: „kezdenek a jelek ellentmondani annak, hogy a Buda koncepciótlan, strukturálatlan mű lenne” (241.). Ezzel a magunk részéről egyetértünk, ám azt mégsem gondoljuk, hogy az Ottlik-szövegek detektívregény-struktúrát vagy .módszertant követnének, mint szerzőnk véli és sugalmazza (több helyütt a könyvben, például: „detektív- regény-hangulat” [85.], „Agatha Christie-re emlékeztető narratív technika; szakadásmentes közlésfelület...” [92.]; „...Bébé és Medve. Mindketten arra lettek kitalálva, hogy nyomozzanak saját életük ügyében, végső soron önmaguk ellenében” [300.]). Elmejátékként akár elképzelhető ez is, de (iroda- lom)tudományos hipotézisként a kijelentés aligha állja meg a helyét. (Sőt, talán épp az „ellenkező oldalon” van az igazság...)

Sajnálatos, hogy meg kell állapítanunk: ez az amúgy kiváló kísérlet-könyv' (vagy könyvkísérlet) sokkal gondosabb szerkesztői munkát igényelt volna: a

„Hiába fürösztöd önmagadban"

Stefán Henrik; Irgalmas szamaritánus, 1920 körül

123