Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 7-8. szám - Ablonczy László: A szellemhez kell a "Nemzeti"!
Berkes doktor, aztán kerestem, hogy érdeklődjem állapotáról; s kiderült, megszökött az operáció elől. „Boldog életet éltem. Szép volt, jó volt elég volt.'" - gyakran, s váratlan fordulattal így összegezte egyiittléteinket. Már jó ideje készülődött. Örökös nyugtalanságát a végső biicsii drámája feszítette. Múltra utaló kérdésekre is sietve válaszolt, inkább berekesztette a társalgást. Túl az innenen! - Ugyan mi fontos még neki félévszázados színészi életéből? - tűnődtem, sokszor, viharzó távozását követően. Nyilatkozatainak javát és a róla szóló könyveket ismertem. De a színházi élet habzó áramában azért más a kérdések súlya; egy-egy szerep, sikere, kudarca, a Nemzeti Színházból való kétszeri távozása, majd a harmadik, nyugdíjazási kérelmének pokoljárása is másfél évtizeddel korábbi esemény, már-már elsüllyedt emlék. Egykori vallomásai hivatásának mindennapi lázában fogalmazódtak. Olykor persze nevek, minősítések és fordulatok csendesebb hangszerelésben kerülhettek nyomtatásba. Bántott sietsége, felfokozott nyugtalansága. Jó volna egyszer csöndesen és hosszan beszélgetni arról, hogy az elmúlás közelében, a Vég démoni kísértésében átpárolva az Időt, miként látja az Egészet; hivatását, életét, színházi hétköznapjainkat a Nemzeti ügyét? Amely kérdésben esztendőkkel korábban szigoros szeretettel vittünk is egy levél-asszót. Kevesellte a Don Carlos ban a próba idejét, én pedig sokalltam, hogy már-már egyeztethetetlen- ségbe hajszolta magát 1992 őszén. Másfél hónapon belül, a János Vitéz és a Noszty szeptemberi felújítási próbái mellett, a Marica grófnoben Rökk Marika partnereként szerepet vállalt az Operettben, Kecskeméten pedig a Naplemente előtt Clausen tanácsosára szeiződött, s erre Fülöp király következett december elején. Hetvenne- g’edik évéhez közeledett; azokban a hetekben, hónapokban; délelőtti, esti, éjszakai utazgatással is terhelten, három évadra való szerepet vállalt, vitt és bírt estéről estére. Telefonon hívtam budai otthonában 1998 márciusának elején, s a szokásos „I-ge- een!” dörmögéssel válaszolt. Elmondtam kérésemet: egy kis stúdiót hoztunk létre, köszönhetően a japán kormánynak, amely kiváló videoberendezést ajándékozott a színháznak. Szeretném, ha leülnénk, s beszélgetnénk életéről, a színház ügyéről. Tartós és szívós társalgást ígértem; értette szándékomat, s máris időpontot egyeztettünk. Örömmel vállalta a találkozást. Ahogy esténként és a próbák délelőttjein, 1998. március 11-én délután 2 órakor is pontosan érkezett. Nyakában selyemsállal, sötétkék mellényben, világoskék ingének ujja visszatűrve; laza viseletében is elegánsnak mutatkozott. Öltözéke mellett, hogy kezében Deák Attila róla szóló könyvét s eg’ adag újságcikket is szorongatott, jelezte: készült a találkozóra. Azt is tudta, ha kamera előtt ülünk is, családban van, felszabadultan beszélhet. Amikor 1979februárjában, 60. születésnapja alkalmábólfelkerestem, guggerhegyi otthonában, Né?neth Lászlóról beszélgettünk. Szenvedélyes gondolatainak egy részét, lakásában is örökké nyugtalan lényét terjedelmi szorítás folytán sem fonhattam riporttá, kérdéseimet kizárva, vallomássá formáltam együttlétünk szellemi tartalmát. De hogyan kottázható szöveggé szuggesztív, felfokozott és sűrített egyénisége, amivel varázskörébe keríti hallgatóját? Sokszáz személlyel beszélgettem, hivatásom folytán; politikusokkal, tanárokkal, hivatalnokok seregével éppúgy, mint művészekkel, s a faggatózások a kérdezz-felelek játékszabálya szerint rendben lebonyolódtak; ebben a sorban Bessenyei Ferenc kivételt jelentett. Színészekkel hangidatos társalgás jobbára akkor fonnázódik, ha utánzási, jelenetezési helyzet adódik a történetben. Bessenyei Ferenc is eseményjátékká színezte elbeszéléseit. De ha a színház, a köz hogydéte és a 77
