Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Sípos Dávid: "csend a szavak labirintuságan", Géczi János: Részkarc
Géczi életművének terjedelme lassan kiérdemli a hatalmas jelzőt, és megállapítható, hogy ő lett nemzedékének legtermékenyebb alkotója. Tudatos költőnek vallja magát, elvet minden patetikus költői magatartásformát. Reflexszerben ír minden érzelmi, értelmi vagy fizikai rezdülésre válaszul. „Nem látok olyat, ami ne lehetne vers - nincs vers, amely ne lehetne” - mondja, és tényleg, számára a megismerés egyik útja, bármit illetően a versírás. Kritikusai általában verseinek csiszolatlanságát, kiforratlanságát emlegetik, holott, ameny- nyiben a vers valóban a megismerés útjának vetülete, akkor annak épp olyan érdesnek kell látszania, mint magának a megismerés folyamatának. Ebből fakad és válik érthetővé a Géczi által alkalmazott montázstechnika, melyből csupán olykor-olykor törnek ki szenvedélyes érzelmek. Nehéz lenne megmondani, milyen szervezőelv alapján lettek a Részkarc versei összeállítva. A kötet amolyan „Géczi János legjobb versei” válogatás lett. Verseit egyébként is nehéz kategorizálni, mert azokat olyan formai, tematikai és nyelvi szintű sokszínűség jellemzi, ami eleve kivitelezhetetlenné teszi az effajta kísérletet. A kötetbe foglalt verseit is ugyanaz a mozaikszerűség jellemzi, mint a korábbi köteteit. Verseiben legfeljebb a vissza-visszatérő elemek, toposzok adnak némi állandósuló tárgyi, gondolati ritmikát. így a Géczi-féle mozaikkép visszatérő színeit és témáit Veszprém (a város), a kert (a rózsa) és a dé- lies életérzés (a mediterráneum) képezik. Talán ezek a leginkább felismerhető, állandósuló tematikai egységei, melyek ugyan mindig más árnyalatban és jelentéstartalommal, de vissza-visszatérnek műveiben. Lássuk kissé részletesebben! Géczi életművének javarésze Veszprémhez kötődik. A városhoz, melyet ő maga választott lakhelyéül, és mely - úgy érzi - mégsem akarja befogadni. A helységhez, melynek megteremtésében művei által maga is részt vesz. Megkockáztathatjuk, nemigen van hazánknak még egy városa — Veszprémen kívül -, mely a Géczi-féle irodalmi leírásban részesült volna. A hangsúly a teremtésen van. Mert célja a Veszprém-jelenség megteremtése a szavak által. A város, minden mozzanatával, utcájával, épületével, és összes naplementéjével azáltal teremtődik meg (és újjá), hogy egy műalkotás által kimondottá, elbeszéltté válik. Erről ő maga így vall: „maga a dolog - ha tetszik az életem is és nem csak a költészetem - a vers teljes szövegtestében valósul meg. Nem is vállalok annál többet, mint ami abban megvalósul, bár kevesebbet sem”. (Uj Forrás, 1995. 4.) Innentől érthető a mindent-leími-akaró attitűdje. Mert ezek szerint Géczi élete, lakhelye és világa annyi, amennyit képes leírni, megteremteni belőle - „volt, hogy négy sor voltam” írja -, bár helyenként elmarad ez a kreáció, mert mint mondja: „van mondat, amelybe nem építettem házat / nem léptem ki belőle / nem csuktam be magam mögött az ajtaját”. Jellemző rá ez a mindent megszemélyesítő képátvitel vagy a szavak dologgá váltásának szürreális képzete. Ekként alakulhat ki szoros kapcsolat, egymásra hangoltság Veszprém, költészet és maga a költő között. Ehhez kapcsolható a Géczire és egyben a nemzedékre jellemző ideológia- mentes világértelmezés, mely lényegénél fogva nem definiálható pontosan, de jól felismerhető. Lázadó irodalmi magatartás ez, melynek célja a szavak dolo- giságának bizonyítása. A jelentés így a háttérbe szorul, vagy helyenként el is vész, mint például a következő sorokban: „egy szó gurul le a meredek kertből 63
