Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Schein Gábor: Mitologikus koncepcióktól a nyelvek egymásmelletisége felé
satok nyomán haladnánk tovább, arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy az átkelés és az átváltozás keleti és nyugati koncepcióiban tetten érhető különbségek miatt nem születhet meg az az univerzális horizont, amely alatt a férfi princípiumú személyességet önmagában és a női princípiumú metafizikus középpel (Úrnő, Anya) való egyesülésében is el lehet beszélni. Ennél azonban produktívabbnak látszanak Weöres költészetének olyan olvasatai, amelyek poétikájának kérdéseit Füst Milán felől láttatva a nyelvek kanonizálhatatlan egymás mellettiségére, a textuális emlékezet nyitottságára és a vers eredendő szövegszerűségére irányítják a figyelmet. Ezáltal költészetünk jelenbeli kérdésirányai is pontosabban láthatóak lennének, egyfajta fiktív, a felejtés és az emlékezet játékait egyszerre aktivizáló irodalomtörténeti koncepció jegyében. 1 Németh László szerint Füst költészete már Illyés indulásában is hasonló szerepet játszott: „Az a költő, aki Illyés Gyulát kora irodalmi milió'jéből kivezette, az 1908-as nemzedék egyik méltatlanul félretolt alakja. Mindig új irodalmi atmoszféra jele, ha fiatal költők az előttük járt nemzedék elnyomott, kortársaktól nem becsült alakjára hivatkoznak, mint mesterükre. Ady, Babits, Kosztolányi, Gellért-hatásnak még csak nyoma sincs Illyés költészetében, viszont első kötetéből több verset ki lehetett volna hagyni, annyira emlékeztetnek Füst Milán költeményeire. Füst Milán tagadhatatlanul mestere, még pedig jószerencse adta mestere volt Illyésnek. (...) Mindaz, amit Illyés első olvasásakor Berzsenyi s a latin költők hatásának érzünk, Füst Milánon át ért hozzá.” Németh László: Illyés Gyula, Nyugat, 1931. 5. ; Renate Homann: Theorie der Lyrik, Suhkrkamp, Frankfurt am Main, 1999. 413. A vers elemzésének több pontján Aczél Zsolt értelmezését követem. (Kézirat) 4Plutarkhosz: De oraculorum defectu, 419. ’Friedrich Nietzsche: A tragédia születése, Európa, Bp., 91. ‘Eusebius: Praeparatio evangelica, V, 17,6 Friedrich Nietzsche: Die Fröhliche Wussenschafi, In: Werke, Caesar Verlag, Wien, é. n., Bd. 4. 62. “Hamvas Béla: A Medúza, Dárium, 1944. 2. 'Hamvas Béla: Patmosz, Életünk Könyvek, Szombathely, 1992. 14. „Tudok az alapállásról, tudom, azt is, hogy kezdetben korrumpálódtam. (...) De tudok arról is, hogy az idill visszaállítható. Az emberi élet renormalizálható. És tudok arról, hogy minden ember legerősebb ösztöne önmagában és a világban az idillt helyreállítani.” U. o. "Jacques Derrida: A filozófiában újabban meghonosodott apokaliptikus hangnemről. In: Kant, Den'ida: Minden dolgok vége, Századvég, Bp., 1993. 72. "Hamvas Béla: i. m. 17. "„Van egzisztenciális megszólítás, amelyben nincs rendszer és probléma és bizonyítás, és nincsen tárgyi kérdés. Az emberrel állok szemben. A nyelv itt egzisztenciális logosz. (...) Nem tehetünk mást, mint a hívásnak engedünk és tovább hívunk.” Hamvas Béla: i. m. 240. "Hamvas Béla: i. m. 17. " Hamvashoz fűződő kapcsolata 1949-ben lazult meg, részben azért, mert eltérő módon reagáltak az új történelmi szituációra, részben pedig azért, mert arra a szerepre, amelyben Weöresnek Hamvasra szüksége volt, egyre inkább Fülep Lajos bizonyult alkalmasnak. “Weöres Sándor: Egybegyűjtött levelek, Pesti Szalon, Bp., 1988. 1 A legalaposabb ilyen kísérlet kétségtelenül Szilágyi Ákosé volt. Szilágyi Ákos: A weöresi magatartás, Kritika, 1975. 9. 20-21. '“Tamás Attila: Weöres Sándor, Akadémiai Kiadó, Bp., 1978. 85. 39
