Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája

Chlórisz. Valami vénember állt az úton, akit én nem ismerek,

Sokáig fecsegtek, mint a többi emberek, hallgattam is őket, Végül mindketten eltávoztak, Nővérem.

Echó. Testvérem! Miért ér gyalázat? A szerelem megcsúfol. Menten szájára veszi szégyenem a világ!

De várjon csak az a gőgös lelkű ember!

Édes Húgom, Chlórisz, mindjárt jövök.

(Kifut.)

Chlórisz. (Egyedül.) Megfoghatatlan változás: nővérem ajka véres, Szája szélén fehér hab! Tegnap még kacagott! Ugrándozott! Dúdolt! Tréfált, enyelgett mindenkivel, Langyos széltől szép orcáját bánat nem öregítette,

Nevette a kacskalábú Satyrokat! Hált velük, ha hálni akart. Most szorongó bánat emészti, durva, hirtelen,

Ész nélkül szaladgál, haragos, ordít s kedvtelen!

Pedig ilyen ifjú még erre soha nem járt,

Ilyen szép vadász, mint ez a ma reggeli.

(Echó visszatér.)

Echó. Itt a tisztáson, itt láttam először,

Itt tévesztett utat, itt panaszkodott.

Itt értem utol, s már lángolt a szívem.

Rózsa ajak, magas homlok, sötét szem.

Boldog vagy Húgom, nem érintett ez a szerelem. Esküszöm, jobban szenvednél a gőgös ifjútól, mint én. Vérem hullámokban feltolul arcomon, torkom elszorítja. Ilyen mélyről felemelkedni, napvilágon jönni-menni nehéz. Testem érzéketlen, lélegző, mégis halott.

Szánjál Húgom, taníts, segíthetek-e bajomon?

Chlórisz. Felejts Testvérem, felejtsd el Nárciszod,

Miénk az öröklét, sebed majdcsak beheged.

Én is lángoltam, ismerted Leandert, a vadászt?

Szerettem, s elhagytam. Tudod miként?

Leander hajnalban az erdőben kóborolt,

Négy-öt kis lotyóval, nekik füttyögött,

Várj - gondoltam - kileslek, szép vadász!

Csak tizenöt esztendős csitri voltam,

Szemem láng, keblem csupa szikra.

Várom - megérkezik szép vadászom, fut a fák közé. Követem. O vakon szalad a patakig. Itt körülkémlel.

Fa mögé bújtam, nem láthatott.

Lehány magáról íjat, nyilat,

Lehull a sisak, az ing sem marad,

39