Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája

Nárcisz.

Kérlek, hagyjuk a rimánkodást, az utat mutasd!

Echo. Megmutatom édes Nárciszom - de jöjj előbb,

Jöjj, oldjad meg köntösöm - lásd meg, ki vagyok - Kínálom magam, friss vizem, hűvös szobám,

S mindent megteszek, amivel szolgálhatok.

A férfi álmában Istennel csatáz, nappal a világgal vív,

De az este, az este csak a nőé.

Nárcisz. Nem bánom Istenasszony, én is megteszem, amit lehet,

Ha így tukmálod magad.

Itt e bokros, mohos hely, a domb túloldalán,

Csak utána bocsáss el hamar. Engedj haza, kérlek!

(Elmennek.)

Tiréziász. (Jön.) Bár meg ne bánnád sohasem, édes Nárciszom!

Nem kellene egyeden elutasított nő miatt még az életed is Örökre elveszítened. Liliom szemhéjú Istenasszonynak Kedvére, ha tennél, rád unna hamar, tapasztaladan ifjú: így szép homlokod tenyeredben hamvad el.

(Karjait égre tárva imádkozik.)

Ki ad nekem tanácsot! Apolló! Te ihless engem,

Bölcs tanácsod kérve kérem, segíthetek édes Nárciszon?

Szánom őt - szíve tele gőggel, mint mérges folyam párája, Felkúszik, gomolyog, alakot ölt, s parancsol, mi, hogy helyes.

Ne engedd Apolló veszni őt, az ártatlan ifjú szerencsét érdemel.

(Táncol néhány lépést.)

Hálám! Sugalmaz nekem a bölcs Apolló.

Hálám! Vak öreg koldus képét öltöm magamra,

Bevárom Nárciszt, s mint Örlelke, megóvom.

Parázsló szénből sisak a felelősség, nekem nem szabad,

Nem mondhatom meg neki véleményem, tiltja Apolló,

De mint idegen, álarc alatt már megtehetem.

Csak csöndesen! Léptek, s beszéd zaja ott lenn? - Indulok,

S amott az úton várom meg Nárciszom, míg erre jön.

(Elrejtőzik.)

(Nárcisz és Echó jönnek.)

Nárcisz. Nem, nem csábíthatsz el soha lágy öleddel halovány Istenasszony, Akárki legyél is, könyörtelen álom vagy, hiába tiéd az öröklét, Fenyegess bosszúddal, ne szenvedje más helyettem átkaid!

Engem büntess, pusztíts el, hogy ellenszegülni mertem,

De esküszöm, hogy nem varázsolsz el soha.

Nem fekszem össze veled, boszorkány!

36