Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája
Echo. Nárcisz! Mire esküdözöl! Valid meg, nem tetszem! Sápadt bőröm túl halovány neked? Hosszú hajam levágjam? Dobjam el a kaméliakoszorút? Miért tagadod meg tőlem magad? Ajkaimmal szürcsölöm a nyálad, iszom a szavaid, édes fiú! Nárcisz. Szép Istenasszony vagy, mindenki téged csodál! Echó. Hát akkor, miért? Bánt illatom, bőröm durva tán? Vagy kárt tett benned a csókom? Kéretlenül véresre mart? Merész voltam, igaz. Mosdatnálak, csókolnám a tested, Minden porcikád illatos olajjal dörzsölném, Mosnám viseltes szenny-ruhád, foltoznám rongyaid... A csókomért vádolsz? Milyen anya hordott Illatos méhében kilenc hónapig? Édes Nárciszom, ébredezz! Szeméremajkaim lángoló szirmok, magod egy cseppig felisszák! Csókom köszönetét százszor, zokszót, egyet sem érdemel. Nárcisz. Mézes beszéded nyájasan hízelkedik, Kutyádnak csettints, vackáról boldogan ugrik eléd. Megbocsáss, nem kotorékból származom, egyre érzem Szíved mérgét, gyűlik benned a vád. Mi dolgom veled?! Echó. Ah, Cyprisz! Ez a büntetés? Lefelé húz a vágy. Ember arca vésődött szívembe, ki megveti a kis nimfát! (Elmegy.) Nárcisz. Mivel érdemeltem ezt? Harcolnék, ha lenne kivel! Száját a számra igazította. Miféle nő ez? Isteni szajha? Tenyerem a mellére vonta, azt mondta, markolj erősen! Hogy leszel titkaim tudója, ha hideg kezed forró mellemen remeg? Végigdőlt a pamlagon, arcán nem emberi, mímelt a mosoly. Azt suttogja, bújj belém, oltsd el a tüzem, már lángolok! Miért nem vadállat csörtetett a bozótból felém, Most hevernék holtan, vagy vérszagtól részegen. Az Istennő vádló, hószín arca nagyobb veszély, Mit állat, vagy ember jelent. Óvatlan voltam, jaj, mit tegyek?! Tiréziász. (Jön.) Jobb kézre, édes Úr! Jobb kézre tarts, ne félj! Bízzál, ne csüggedj - megóv az Örökkévaló! Nárcisz. Jó Öreg, köszönöm, hogy vigasztalni próbálsz. Kőmorzsalék vagyok csupán, ki tegnap szikla voltam. Alamizsnára szorulok, ki tegnap jótevőd lehettem... Tiréziász. Csak azt cselekszem, amivel szívemnek tartozom. Te is tégy így, s meg nem csalódsz többet. 37
