Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 5. szám - Czakó Gábor: Katyvasz, A cenzúra
nem akarjuk - életünk lenyomata. A művész és a közönség közös életrendje teszi érthetővé a művet. Mondjuk, a gótika szépségének élvezetét az Atlantióceántól a Kárpátokig. Ámde Gazdaságkor éppen a közöst utasítja el. Csak egyént ismer el, egyéni érdeket, egyéni értékválasztást. Ami közös, az is tagadás: valamennyi egyed ve- télytársa a többinek, mindenki igyekszik új kultúrcikkel előrukkolni, amit a többiek nem ismernek, nem is értenek. Külön piaci szakember, az esztéta, a kultúrideológus foglalkozik a művek megmagyarázásával. Ezért aztán - folytatjuk Coomaraswamyval: „Semmilyen törvényhozó testület által létrehozott cenzúrától nem várható el, hogy a művész és a patrónus, a gyártó és a fogyasztó közti feszültséget feloldja.” A cenzúra, ha volna, piacidegen hatalmi tényező beavatkozása volna a versenybe. A cenzor, aki kihúzza a versből a gondolatot, vagy fügefalevelet rajzol a meztelen szoborra, undorító alak. Undorító, mert alacsony elv vezérli, a hazugság. Nem akarja, hogy kiderüljön az igazság. írói pályám negyven esztendeje egy darabom hétszeri betiltásával kezdődött. Ámde akadt rá példa, hogy kicseleztem, természetesen szerkesztői segédlettel. 1978-ban jelent meg először Várkonyi krónika című regényem, benne ezek a mondatok: „Ötvenhat október huszonnegyediké jutott eszébe. Azon a napon Várkonyban is megtartották a »fóradalmat«, mert összedőlt az állam. Ugyan előbb Pesten, de Várkony mindössze órákkal szorult a főváros mögé a világtörténelem versenyfutásában; a folyamat is hasonlóképpen zajlott: odafönt elszakadt valamilyen tartókötél, s mindaz, ami eddig rajta lógott, a földre roskadt, leomlott az egész fölülről épített »demokrácia«. A Fő téren szorongott a nép, és Nemzeti Bizottságot választott, egyértelműen Ejszaky Pál nélkül.” Ejszaky Pál a regénybeli főbolsevik. Állítólag a Kádár-korszakban ez volt az egyetlen könyv, amiben a »fóradalom« szó nyomdafestéket láthatott, hiteles szövegkörnyezetben. 2003- ban viszont veszítettem. Meghívtak a Magyar Televízió egyik műsorába, hogy olvassak föl valamit, ami szülőfalummal kapcsolatos. Ezt a decsi emlékekből írt részletet választottam. A műsor lement - e mondatok nélkül... Szóval, ma is létezik cenzúra. Bizony, a XIX. századi kocavadász is irtogat- ja a veszélyes szavakat. De a mai cenzor ravaszabb és aljasabb. Legismertebb neve a pénz. Lapot bárki indíthat - ha van rá pár milliárdja, és ha a milliárdosok érdekeit képviseli. Máskülönben nem kap hirdetést, és tönkremegy. Ugyan ki látott olyan újságot vagy tévét, ami szellőztetni merészelné a nagy hirdetők disznóságait? A mai cenzúra alapjában támadja az embert. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején írta nekem egy erdélyi ismerős: „Magyarország immár nem anyaország, hanem anyagország.” Emlékszünk a kampányra; az egyik fél azt mondta, testvéred zörget odaktinn, ereszd be. Ezzel szemben a másik azt tanácsolta, hogy ne nyiss neki ajtót, mert kimegy a meleg, testvéred ételt kér, száraz ruhát, s neked ez pénzedbe kerül. A mai cenzúra tehát nem szavakat töröl, hanem lelkeket; megpróbálja kihúzni belőlünk az érdek fölöttit, az emberit: a szeretetet, a jóakaratot, az önzetlenséget. 39
