Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája

Nárcisz. Tisztelem lelked, s szeretlek, mint Örökkévalót illet.

Meghajtom fejem, de hogy szeretkezzem veled, ezt akarod? Kérlek, szerelem nem érintett még soha, nem kívánhatod tőlem! Inkább vágyom lándzsával vadkant üldözni, mint szerelmed. Bocsáss meg, ifjú vagyok még, szüleim életére kérlek,

Gondolj rájuk, mutasd meg a kivezető utat,

S talán majd egyszer a kedvedre teszek!

Sietve útra kelnék hamar, ha megengeded.

Echó. Ügy remegsz előttem, mint malac, herélő kése alatt?

Vagy férfi után éget a szerelem, s áldozol a széklet-székhelyen? Szüleid boldogok, Nárcisz, magam csak ágyasod legyek!

Ők boldogok, de én, ha itt hagysz, elsorvadok.

A nyirkos földön összefeküdtem más vadászokkal,

Érzéketlenül tiportak rajtam, akár a gyönge füvön.

Igyekeztek, mindhiába, nem élveztem durva öklelésüket;

Te vagy a legelső, kiért a szívem ily hévvel dobog.

Nárcisz. Nem értem, mit beszélsz. Tekinteted oly tiszta,

Csak szavaid túl közönségesek. Félem óhajod. Miért én?

Nem csábítottalak, nem adtam okot...

Echó. Szemem szól hozzád, édes Nárciszom,

Ne gondolkodj, érezz, hogy engem megérts!

Nárcisz. Nem tudok figyelni rád, szüleim fájlalom.

Nagy szelek hurcolnak hátukon, marcangol a bánat.

Echó. A kedves Mamád hiányolod? Nárciszom, nincs mit mondanom.

Az idő néma nagy folyam, minden embert elsodor.

Hűvös és büszke vagy, de engem éget a szerelem.

Semmit nem érzel? Egek, nincs irgalom? Megöl ez a gőg.

Nárcisz. Tarts bolondnak, csak kérlek, engedj utamra el.

Vörös por lepi el szemem, tiszta ösvényem nem lelem.

Echó. Megmutatom utad, ha felfedezted a szíved,

S engem a magadévá teszel.

Nárcisz. Azt sem tudom, ki lehetsz. Miért osztanám vágyad?

Kebledbe rejtett tőrrel jársz levelek alagútján.

Könnyű lábbal átlépnél sebzett testem fölött.

Echó. Fák tömött lombja alatt ölelem át karcsú nyakad,

Tested harmat sem éri, óvón beborít e hajzuhatag.

35