Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Balogh Robert: Szélerdei ámorozó avagy Nárcisz tragédiája
BALOGH ROBERT Szélerdei ámorozó AVAGY NÁRCISZ TRAGÉDIÁJA Ungvámémeti Tóth László és Weöres Sándor uraknak Nárcisz, szépséges ifjú vadász, Echó, szerelmetes nimfa, Tiréziász, Nárcisz Örlelke, Chlórisz, Echó húga Iréné, Nárcisz menyasszonya Sírásó Történt valamikor réges-régen egy thesszáliai berekben. Nárcisz. Óh, Istenem! Megrémít ez az erdő. Hová tévedtem? Fagyos szél kúszik felettem zöld lombokon át. Fekete tüskék, alvadt vérszínű bokrok igéznek. Reszket a térdem, ajkam. Rongyaimban tetvek gyötörnek. Nem ismerem ezt a rétet. Fűszál ilyenkor harmatos? Hogy lehet? Hová keveredtem, én ostoba. Néha látok valamit. Egy árnyalak? Nem ember, mégis engem követ. Segíts, mutasd meg a hazautat. Mutasd magad nőalak, lágy ívű tested elárul, mondd: hol vagyok? Jajgat, sziszeg, gyötör a szél! Elveszni szólít az erdő! Eltévedt lelkeké e hely, áttetsző ólmos színű fák körében, Fenevad vagy nagy Isten lakja a környéket? Isten, vagy Istennő, akárki is lehetsz! Mutasd meg utam, segíts megtudnom, hol vagyok. Echó. (Jön.) Nárcisz vagy, ismerlek! Ez a szem, ez a haj, nem csalatkozom. Nárcisz. Köszöntelek, s nem panaszkodom tovább, Ismeretlent, engem nevemen szólítasz? Echó. Térdet hajtani előttem Neked nem szabad! Ne Istent láss bennem, csak tiszta lányt. Ne tisztelj engem, csak szeress, ölelj, mint lányt szokás. A szív tanítson, fonódjon mellemre mohó kezed! Ne gondolkodj, úgy szeress, a szíved majd megtanít. Ölelj meg engem, s a többit megoldja természeted. Rég követlek, hosszan szomjazom csókjaid! 34
