Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 5. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók börtöniratai

Trágárkodásaiban, nyers humorában ellenállhatatlan őserő lüktet. Bődüle- tes ivászatairól és verekedéseiről úgy mesél, akár egy vadnyugati kocsmahős. Akkor látszik csak, milyen jó erőben van, mikor reggelente nekivetkőzik, hogy megmosakodjon: mellkasa boltozatos, a karja csupa izom. Akár egy pogány félisten. Jó lenne hozzáérni, megsimogatni, részesülni az erejéből.

Dohányzik, harsányan köhög, kezét soha nem teszi a szája elé. Volt bányász, vasutas, párttag; az utóbbit is úgy említi, mintha foglalkozásként űzte volna. A Chinoin gyógyszergyárban is dolgozott, végül egy bükkösremetei té- eszben kötött ki. A hentességet tartja a szakmák királyának, ezen sűrűn elvitatkozik Máté Vendellel, a kőművessel.

Hajagos bácsi szinte az egész életét elmeséli: tökéletes egész, se hozzátenni, se elvenni nem lehet belőle egy jottányit sem. Nem sok iskolát járt, de az élet igencsak kikupálta. Irredenta verseket szaval, Tomiékat - az amerikaiakat - várja. Állandóan a legkedvesebb cimboráját, Sinka Sanyit emlegeti. Pár hónapos büntetésre számít; fiatalkorában verekedésért egy-két hetes elzárásokra ítélték, ’57-ben határsértésért ült egy hónapot. Lakóhelyétől hat kilométerre húzódik a jugoszláv határ.

Amikor behozzák, megkérdezi tőlem: - Bocsásson meg, de magának olyan becsületes a képe! Miért van itt? - Többször is papnak titulál, talán mert sötét öltönyömhöz örökké ugyanazt az agyonmosott fehér inget viselem.

Bágyadtnak - haldoklónak gyöngének és csüggedtnek érzem magam.

Hajagos bácsi rettentően várja, hogy csomagot kapjon, főleg a pápaszemét hiányolja. Amikor végre megkapja, madarat lehetne fogami vele. Kapcát visel, az alattam lévő ágyon alszik. Imád a nőügyeiről beszélni. Igaz, hogy kissé ri- golyás, de ha már muszáj társaságban raboskodni, kívánni sem lehetne nála jobb zárkatársat. Mégis gyakran ingerel kötekedésre az állandó intenzív jelenlétével, meg mert - szerelemvágytól feszülő, de nőt igazából még sosem ölelt szűz sihederként - irigylem is tán Hajagos bácsitól a rengeteg nőjét.

December elején egyszer nagyon rám jön a kötekedhetnék: ebéd közben kifogásolom, hogy Hajagos bácsi mindig sapkában eszik. Parázs vita támad, Hajagos bácsi vérig sértődik, alig szól hozzám ezután. Mind a ketten szenvedünk ettől, de megkutyálom magam, juszt se kérek bocsánatot, és Hajagos bácsi sem engesztelődik meg, pedig a sapka-incidensig igen jól megfértünk. Néhányszor magunkra maradtunk a cellában, jóízűen eldiskuráltunk, közösen sodorgattuk a csikkdohányt.

Gyémánt Bálint elszállítása után a rangidős Hajagos bácsira ruházódik a szobafőnöki poszt. Esetlenül jelentget: »Vigyázz! Jó napot kívánok! Ormesternő, Hajagos Lukács előzetes tisztelettel jelentem, a 48-as zárka létszáma három fő, egy fő távol Kiskampóskúton, foglalkozás tárgya: kisdolgozás«, merthogy pont akkor vizelek, amikor belép a héderbe egy főhadnagynő. (Rebesgetik, hogy ezt a főhadnagynőt egyszer berántották valamelyik nagyzárkába, és jó páran megerőszakolták, vizsgálat azonban nem indult, mert a nő nem tett se panaszt, se följelentést. „Tény és való”, hogy valahányszor zárkaellenőrzést végez, mindig a pisztolytáskán a keze.)

20