Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - ZalánTibor: Árt-e a média?
séges. A manipuláló médiának nincsenek erkölcsi felhatalmazásai vagy felülről erőltetett képviseleti feladatai, nem gonosz, hiszen egyáltalán nincsenek erkölcsei, noha egyfolytában hivatkozik rájuk. Elveszi, amire szüksége van, elutasítja, ami nem szolgálja a hasznát és hatalmát, és kiköpi, amit kimerített vagy elemésztett, illetve, ami nem vált hasznára, vagy hasonlatossá hozzá. Szemben a manipulált médiával, mélyen belenyúl a művészetek belső kiválasztásába, összekever és átrendez, a művészetek működési területénél és működési lehetőségeinél jóval szélesebb és hatékonyabb terepen átmossa azt, amit kiszedett, a maradék számára nagy süllyesztőket tart fent; emezeknek kiválóan működő emelőszerkezeteket, melyeket a görög színházak bátran megirigyelhetnének, a deus ex machina soha nem működött hatékonyabban, és nem voltak a masinán akkor sem ragyogóbbnak feltűnő jelmezes istenek. Amíg a manipulált média idejében egy író például szégyellt volna alacsony színvonalú szórakoztató műsorokban fellépni, és joggal, hiszen nem csak a pályatársai ítélték volna el, hanem az olvasói is, addig ma élénk a tülekedés a reggeli műsorokba, a beszélgető-adásokba, a talkshow-kba kerülésért. Amikor az új média hajnalán egy költő beült a szenzációhajhász riporter korához képest már remekül be- és megrendezett show-jába, még mindenki megmosolyogta. Pár nap múlva, amikor ez az író utcahosszal előzte meg ismertségben, népszerűségben és később elismertségben a nála mélyebb, jobb, és a szakmai megítélésben addig előtte álló alkotókat, akkor mindenki érezte, hogy más idők jöttek el, és hogy baj van, a szolidaritás itt valahol véget ért, és már nem a teljesítmény vagy a színvonal a gazda, hanem a média fényes masinériája. Ma nem a teljesítmény dönti el a médiában - így a teljesen manipulált közvéleményben sem - a művész és műve értékét, hanem a hasznosíthatósága. Lehet-e belőle szenzációt csinálni, nézőket vonzani vele a képernyőre, olvasókat, akik a színes oldalakon a fedetlen keblek és el nem hantolt hullák, sikkasztó bankárok és derűsen mosolygó pedofilok között valamiért őrá is rápillantanak, magyarán: föl lehet-e nyomni a sztárság valamilyen, alacsonyka vagy közepes fokára. Ma az a kiadó gazdagszik meg, aki kellő tőkével rendelkezik, és a metrók tárlóiban, óriásplakátokon, vásárolt sztármagazin-oldala- kon hirdeti kiadványait és népszerűsíti a szerzőit, az a rendező válik híressé, akinek a filmén röhögni lehet, és kurvára (átvett szóhasználat) világtrend a történet, a művészfilm mint lehetőség lehetetlenségnek és elavult formának tűnik, és sorolhatnánk. Egyáltalán, ami nem könnyen ehető, az már el sem kerül az olvasóhoz, nézőhöz... Abban a világban, ahol a bemondók és műsorvezetők, bugyuta kérdezz-felelek játékok vezetői és valóságshow-k szereplői a sztárok, gőgicsélő amatőrök a ma még csak megasztárok, holnap már gigasztárok, ott nagyon nehéz a művészetnek, művészeknek labdába rúgniuk. Két lehetőségük van: vagy felveszik a versenyt, és megpróbálnak médián belülre kerülni, némiképp az udvaribolond, illetve az ütődött rokon szerepkörében, vagy kimaradnak, lemaradnak, elmaradnak, elhallgatódnak, nem választódnak ki, nem kapnak ösztöndíjakat, nem kapnak díjakat, nem kapnak teret, terepet, levegőt és létfeltételeket... Ragozhatnánk. Most akkor mivel árt többet a média? Azzal-e, ha törődik a művészettel, vagy azzal, ha nem törődik? 33
