Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - Tornai József: Villámsújtota kor (részletek az esszékötetből)
Nem attól lettek a Csoóri-versek emlékezetbeivódókká, hogy csak derűt és virágos hangulatot leheltek, hanem attól is: rendkívül határozott rajzúak, ha kellett, kíméletlenül valóságosak voltak. A Gazda azonban, aki ezeket a tájakat, múltat-jelent, nőket, madarakat, fákat ilyen eró'vel fölidézte, telerakta velük első könyveit, miután a magának való hanghordozást megtalálta, bármennyi árnyék után, valóban az új lehetőségek urának tartotta magát. Nagy szobor volt számára az ország, a világ, agyagminta, amely még nem szilárdult meg. Dolgozni lehetett és (ez volt Csoóri nagy újdonsága, mellyel híveit meggyőzte) kellett is rajta. A modernség, gondolkodás, költészet, politika apostola járta az országot, és tele volt lendülettel. Az 1967-es, Második születésem már pontos helyzetfölmérő címével is hitet tesz amellett, hogy - akárhogy fáj 1956, annyira, hogy nem is szívesen beszélünk róla, még előttünk áll a történelem, akár valami szerelemre készülő gyönyörű nő: nappalai és éjszakái a mieink lehetnek. Csoóri újmó- dian Balassa Bálintos pünkösdi kedvvel lepi meg verseivel, szociológiai írásaival és esszéivel egyre figyelmesebb olvasóit itthon és külföldön. Magyarul meg más nyelveken. Alighanem a legtöbbet fordított költőnk. Önálló kötetei is megjelennek finnül, svédül, lengyelül, angolul, franciául. Kubába, Amerikába, Finn-, Svéd- és Lengyelországba, Párizsba, a Balkánra, Németalföldre utazik. Hazai fölolvasó estjeink százak-ezrek vesznek részt. És évek alatt, szinte észrevétlenül, ellenzékivé válik. Pedig egyetlen sort sem ír közvetlenül politikáról. A ’90-es évekig a Csoóri-líra véglegesen kialakul. Az az erősen érzelmi töltésű, képekkel, metaforákkal gondolkodó költő lesz belőle, akiért szinte mindenki lelkesedik, kivéve persze a diktatúra urait. Megtette rá fölszabadító hatását Juhász és Nagy László, kedvencei a francia szürrealisták, elsősorban Éluard. Példája Lorca a spanyoloktól, egy-két amerikai beat-költő, mint Ginsberg vagy Corso. Esszéírásban Németh László vagy Illyés a mestere, és természetét jól kifejező módon: állandó olvasványa a század legnagyobb önelemző, intellektuális költője, Szabó Lőrinc vagy a XX. századi magyar lírai világot alapjában újjáteremtő, egzisztencialista szorongásokat, tragikusan emberi helyzetünket is végigrettegő József Attila. A minden ízében modern Csoóri a költészetet „a személyiség nagy kalandjának” tartja. Ebbe természetesen fájdalmas történelmi és ősi népköltészeti hagyományunk is szervesen beleépül. Sose ír azonban egyenesen népdalon alapuló lírát, legföljebb egy-két jelzőt, nyelvi fordulatot használ föl. Nem követi az ilyen formákat és eszközöket alkalmazójuhászt vagy Nagy Lászlót, ahogy nem is mitizálja magát, életét, halott barátait, szerelmeit. Mindig személyes akar lenni, szinte érinthetően, hallhatóan is jelen akar lenni a versében: Hagyom megráncosodni szépen ezt az arcot, ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét s nem taposták le durva póklábak közönyösen. 60
