Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 4. szám - Sípos Dávid: A szolgálatos "poéta sacer" töprengései, Lászlóffy Aladár: Gyarló és kalapács
SÍPOS DÁVID A szolgálatos „poéta sacer" töprengései LÁSZLÓFFY ALADÁR: GYARLÓ ÉS KALAPÁCS „Az én lehetséges politikai ars poeticám: már tényleg csak az igazság érdekelne, a tapintat határai sem” - fogalmazza meg Lászlóffy a könyv egyik sorában. Csak hát mi is az igazság, vagy hol van az igazság, merthogy e Földön két dolog biztos nincs: igazi és teljes igazság, és igazi és teljes tudás. Az író maga is szembenéz ezzel, amikor a sors ellen lázadva, Isten útjainak kifürkészhetetlen- ségéről beszél, lezárva a „legyen meg a Te akaratod” mondat alázatával. Mégis, e nyolcvankilenc esszéből, publicisztikából, recenzióból álló kötet fő „csapásiránya” az írót legjobban érintő és érdeklő neuralgikus pont: Erdély sorsa, a magyarság sorsa, a mit lehet és mit kellene tenni dilemmája. A nyolcvankilences szám ilyetén történő „használata”, bizonyára nem véletlen, hiszen ’89- ben, Erdélyben lobbant fel a diktatúrát felperzselő forradalom lángja, mely csak a nagy reményekig vezetett... A Kossuth-díjas író-költőnek ez - ha jól számoltam - a negyvenedik kötete. Lászlóffy Aladár az 1956-57-ben jelentkező ifjú, erdélyi, költői gárda, az első Forrás-nemzedék egyik képviselője, Szilágyi Domokossal, Hervay Gizellával, Kántor Lajossal és Jancsik Pállal, hogy csak az ismertebbeket említsük. A most megjelent kötet címe is jellemzően lászlóffys. Talán amiatt, hogy formailag betű- és szójátékok, átköltések, anekdoták, viccek jellemzik írásait, melyek a témaválasztástól meglévő távolság növelésével objektívebbé teszik a sokszor sommás ítéletalkotás lehetőségét. A nyelvi közeg hangsúlyozása, a tradíció játékos kisajátítása a hagyományos írói szerep modernizálásaként hat. Pár jellemző példa engedtessék meg: József Attila annak idején megénekelte, hogy „...Ok fogják ceruzámat...”, melyből Lászlóffy, ők fogják cezurámat-ot gyártott egy címben, majd ugyan e dolgozatban, már „Ok fogják cenzúrámat” ír. Nála az emberség már szó szerint, nem, inkább betű szerint, szétesett: M.B.R.S.EG.-re. Ez a szétesett emberség nála „huntalan”, sőt még „lazafías népfrontba” tömörülni sem képes, és melynek szimbólum madara a „KÖSZÁLI NYUSZI” lett, és mindent körülvesz áthatolhatatlanul a „működő működ”, akik közt ő egy örök „Toll Vilmos” marad, minden „LAPOSSÁGI bejelentés” ellenére, hogy „lassan visszaáll AGY-MAGYARORSZÁG”. Ilyen, és ehhez hasonló bon mot-okban teremti meg Lászlóffy a rá oly annyira jellemző, speciális distanciát nemzete és önmaga között, ember és ember között, irodalom és író között, hogy végül mégis kerek egésszé formálja üzenetét. Szójátékaiban érezni valami felülről jövő hűvösséget, nevezzük talán iróniának, vagy távolságtartásnak, de ezzel együtt, Lászlóffy sosem válik cinikussá. Jelenkorunk aktuális nemzeti ügyének íródeákja ő, mint korábban Ber45
