Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Alföldy Jenő: Betyár előtt könyörgő katona; Egy 1840-ből aló pásztorükrösre
temény verseit, amelyeket valaha székesfehérvári diákéveiről írt, és előkészítette az Egy hajdani templomra című „válogatott és új versek” kiadását, amely alig megrostált életműkiadásnak is beillik. Legkésőbbre datált verse 1981-ből való, az anyai nagyanyját idéző Szüle. Hogy az Írott képek ciklust nem tekintette befejezettnek, arra bizonyság, hogy a képeskönyvbe szánt sorozatot nem jelentette meg önálló kötetben (pedig volt erre kiadói fölkérése a hetvenes években a Magvetőnél), csupán a két gyűjteményes verseskönyvben és különféle antológiákban (és persze újságokban, folyóiratokban) lehetett olvasni darabjait. Pásztor, betyár, pandúr A köznép erkölcsi ítéletei még nem jutottak át az országos legalitás küszöbén a pásztorfaragvány keletkezésekor. A jobbágynak nincs szavazati joga a műtárgy keletkezésekor: a nemzetalkotó népesség nagyobb része a nemzetből kirekesztve él. Az ismeretlen favésnök azonban - magánosán és a nyilvánosságtól távol - közjogi kérdésben „szavaz”. Állást foglal a hatalom ellen és az üldözött betyár mellett, aki megleckézteti üldözőjét, a pandúrt vagy perzekutort. A pásztor szinte azonosul a betyárral, aki egykor maga is jobbágy lehetett, de valamiért szembekerült a törvénnyel, és bujdosásra, majd bűnözésre kényszerült. A betyárnak ugyanakkor történelmi elődei is vannak: azok a szegénylegények, akik a török idők vége felé, a 17. század végén végvári katonákból lettek földönfutókká, bujdosókká, útonállókká. (Jancsó Miklós a Szegénylegények, című filmje a betyárok végnapjairól, módszeres kiirtásukról szól.) A szegénylegények részt vehettek Habsburg vezetés alatt a török kiverésében, majd beáll - hattak Thököly, Rákóczi kurucai közé, hogy a szabadságharc leverése után, ha megérték, folytassák prédaleső, kóborló életmódjukat a más eredetű, de sokban hasonló sorsú hajdúkkal együtt. Mindez persze aligha fordult meg a pásztorfaragvány alkotójának fejében 1840-ben. A pásztor életformája kötetlenebb, mint a szántó-vető paraszté, lélekben is szabadabb nála. A pásztor szóhasználata is a szántóvetővel szembeni fölényt érezteti - valószínűleg a pásztorok és a falusi iparosok körében használták hiba értelemben a paraszt szót: „Büszke fején kürtőkalap, - / »paraszt« azon mi sem maradt”. A betyár közelebb áll a néphez, mint a hatalom képviselője, akkor is, ha a törvény történetesen az állatterelőre bízott vagyon védelmében lép föl a bűnöző ellen. A 19. század betyárhistóriái és dalai a folklórban - s ennek hatására a filantróp műköltészetben is - rokonszenvi alapon morális fölmentést adnak a „törvényen kívüli lovagnak”. A pásztortükrös ábráján ábrázolt Sobri Jóskáról, az 1830-as évek legendás betyárjáról például hírlett, hogy a gazdagoktól elrabolt javakból a szegényeknek is juttatott. A rokonszenv másik oka az ösztönös ellenszegülés: a betyár minden jótékonykodástól függetlenül a lázadó szegényember megtestesítője, a „fogdmeg” pedig élő tilalomfa és fölbérelt népnyúzó. A pásztortükrös faragója saját álmait vetítette ki, amikor kése hegyével megrajzolta a zsandárnál erősebb és bátrabb zsiványt, aki megtérdepeltette a hatalom emberét. Ezekből a vágyakból, reményekből, vélt vagy valódi erényekből táplálkozott 1848/49-ben a betyárból előléptetett honvéd hőskultusza és hagyománya, mely a 20. századi irodalomra és művészetre is jelentős legendáriumot örökített. A „Betyár előtt térdeplő 69