Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 3. szám - Alföldy Jenő: Betyár előtt könyörgő katona; Egy 1840-ből aló pásztorükrösre

szolgálnak koruk valóságáról, nemcsak a rövid életű újságokban, az egymásnak írt episztolákban és az asztalfióknak szánt emlékiratokban, hanem terjengős elbeszélő költeményekben is. Csanádi régiségbúvár hajlama nem állt meg a 18. század határain: kiterjedt a korábbi és későbbi korra, ahogy ezt A magyar valóság versei (1415-1945) című, kétkötetes antológiája és maga az Írott képek ciklusa tanúsítja.

Érdekes, hogy az Írott képek sorozata éppen abból az időből nem mutat be egyetlen hazai műtárgyat sem, amelyet oly fontosnak tart Csanádi: a 18. századból. Esze Tamás armálisa, illetve Mányoky Adám Rákóczi-portréja és a „pásztortükrös” közti százharminc évből csupán külföldi műtárgyakhoz írt költői kommentárokat. E korszakkal kapcsolatos terveinek megvalósítására éppúgy nem maradt ereje és ideje, mint népköltészeti gyűjtésének rendszerezésére.5 Kései költészetében két olyan verse is van, amelyben közvetlen, illetve közvetett formában munkára biztatja önmagát, s amelyből arra következtethetünk, hogy költői erőinek elapadásától tartott: a Pirregő (1973) és a Szolgáló éneke (1975). Ezek még a költőn ismételten végrehajtott, gyötrelmes szívműtétek előtti években, az Írott képek termő időszakában keletkeztek. De már az írott képek keletkezése idején6 is fontos motívum a festett kép szerzőjének válsága, melyen csalódások és kedvszegettségek után is váratlanul fölülkerekedik a megújult alkotóerő. Ilyen a Hóolvadás, amelyben „Szinyei Merse Pál úr őszi- kéi”-ről ír, az „őszikékkel” az idős Arany János utoljára felparázsló korszakára utalva. A nyolcvanas években ritkán nyúlt vershez Csanádi. Legföljebb régi írásait rendezgette-javítgatta. Sajtó alá rendezte a Városom, mostohám című gyűj68