Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 3. szám - Tandori Dezső: Az én Gergely-naptáram - Még mindig nagyon is 2004 -
elmondottak alapján. Másfelől igen élesen kialakulnak a dologi határok, vagyis hogy „mi micsoda” (nekem és neki). Az életkor (66 év kontra 48-55 év stb.) ott kerül elő, hogy még egészen mások a „fiatalabb nemzedék” céljai, kényszerűen is, más az, amire „alapoz”, más, amit megcéloz, a mai közegben (durván vettem) mások a mozgási lehetőségei. Más anyagból létezik. Tehát az itt korábban exponált „addig igaz a dolog, míg nem beszélünk róla”, nyilvánvalóan nem csak a társi közelség (szaktársi, úgy értem... de... az egzisztencialistával a gyakorlati meglét körében nem mozgó szereplők mindegyikére érthető!) lehetetlenségére utal, de Wittgenstein 7-es pontjának is új értelmezést ad, az árnyalatnyi másság helyett merőben új értelmezést. Wittgenstein itt minden „nyelvfilozófiai korszerűsége”, misztikaélése, végtelen(be vesző) pontossága stb. ellenére, sőt, épp e pontosság megalapozódásában igencsak neo-(neo-)po- zitivista volt. Az egzisztencialistától ez távol áll. - Remélem, a Gergely-Ko- vács-naptár kimászik itt nálam az antipozitivizmusból („a jelenből”), s historikus - is lesz. Ami célja volt. A régi évek... nagyobb vonalak... sok minden, ami kevésbé tudható. De nem és nem és nem pozitivistán. S most hogy egy kicsit azért összemosolyogjunk: És az ördögi(t)! az egészben az, hogy nekünk (mégis-európaiaknak) az egész „modernnek kell lenni”, avantgárd stb. eleve olyasmi, hogy mikor semmi se történik („a három S”), akkor is valami történik. A semmi is: történés. Ld. Totyi megléte. Az antihomokszem a gépezetben. Akitől-amitől az elder-felhár elveszti pozitivista (vagy világi tett) nevét. Ez nem mond ellent a „Hamletnek”- kötet eredeti címének („Egyetlen”). Csak épp az elder-felhár egzisztencializmusa lett volna emez „egyetlen...” Jelzőként. Egyetlen...»« is ez? A historizmus, ami a Elamleté (is), távol legyen tőlünk. A (hiába hogy pszichózisba cukormá- zazott) logikai cselekvés. Logikai cselekvés Totyi (az én-naptár) védelme, a világban a legföljebb ily ködös esszézéssel megvalósított szereplés. Ködösnek épp valami vélt világossága miatt neveztem a folyóirati-hetilapi esszézést. Mert hogy mégis valamiféle összjáték van benne, összjátékban van. Míg ha (brr) írok egy könyvet, mellyel a magam addigi emberiség-bűnügyi stb. sorozatát „tetőzöm”, az az én dolgom, lesz, ami lesz vele. És azok a tényleges művek, melyek ritkák. S amelyek merő (érdek)ellentétben állnak (láthattam utamat már 1976-tól; ilyenekről is szól majd a „naptár”) mások valós vagy vélt hasonlóival. Ez fájdalmas, de erre mondjuk joggal azt: „ha beleszakadunk is a tisztánlátásunkba... ” Akkor is azt kell tisztán látni, hogy érdemben nem fog történni semmi. A közeg önmaga cukor-humor-keser-hazudás-mázába van beleágyazva. (Az érdek szót már exponáltuk.) - De itt jön az összemosolygandó: „íme, valaki megint a Witti-7-es alapján bukott bele a Nagy Kimondósdiba.” (Én.) 2004 augusztusában 11
