Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Molnár Miklós: A szufi út
Jan Fishan: „Mindennapos és az emberre felettébb jellemző a kegyetlenség és a rombolásvágy mindazzal szemben, ami létfontosságú a számára. Igen valószínű, hogy gonosznak tartja a szuíikat, hiszen szinte mindig a saját érdekei ellen cselekszik.” 31 32 A szufi a megvalósult, „illuminált” misztikus. O nemcsak elérkezik Isten megismeréséhez, hanem ebből következően meghatározott rendeltetés betöltését vállalja magára a világban. Ismeri a Valóságot, és ez az ismerete állandó, tehát az általa betöltött funkciók is állandóak. 33 Egy török katonatiszt válasza arra a kérdésre: miként maradhatott fenn egy olyan életforma, amit a szakkönyvek szinte egybehangzóan a középkor termékeként írnak le? „Nevetett. - A középkorról semmit se tudok, azt viszont tudom, hogy Koreában a Tarika (Helyes Üt) nélkül nem maradhattunk volna életben. Nemcsak péntekenként, hanem naponta voltak összejöveteleink a férfiak között.* Egymás mellett feküdtünk a lövészárokban, és vártuk az üvöltő kínai hordák támadását, közben történeteket meséltünk az emberiség tö- kéletesíthetőségéről. Az emberi faj hivatásáról beszéltünk, nagylelkűségről, szeretetről és emelkedettségről. Enszerintem ez a szufi út...” (Auschwitzot, Recsket, mindenféle gulágot megjártak is számoltak be ilyesmiről. „Ha bomlott, gonosz a társadalom, ez valósággal trágyája a lélek épülésének” - írja Bahram Elahi.) 34 A pszichológus, a pszichiáter (valamint a közgazdász, a politikus, a művész, a pap) manapság elsősorban azzal foglalkozik, amit a szufik az ember „hamis személyiségének” mondanak: vagyis az emberben működő felszíni/felszínes - ámbár szükséges - értelmi-érzelmi rendszerrel. A szufi az emberi lény mélyszemélyiségével próbál kapcsolatba kerülni, azt igyekszik megvilágosítani. 35 A király, mivelhogy szerfelett élvezi a móllá társaságát, egyszer Naszrudint medvevadászatra hívja meg. Veszedelmes állat a medve, a mohának rögvest inába száll a bátorsága - ám kibújnia a meghívás alól sehogyan sem lehetséges. Alikor visszatér a falujába, megkérdezik tőle:- Aztán milyen volt a medvevadászat?- Csuda jó!- Hány medvét terítettél le?- Sehányat.- Hányat vettél üldözőbe?- Sehányat. * Muszlimoknál péntek az ima és ájtatosság az „általános összejövetel" napja. ti