Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - Géczi János: A rómaiak rózsái - Venus (Részlet egy Monográfiából)

s egy tán illatuk is: csak a fönti eloszlik az égen, ám még dúsabban árad e másik alant - csillag s rózsaszirom közös asszonya, csép Cytheréa, fátylat is egy színből szánt nekik öltözetül...

Épp itt volt az a perc, amikor növekedve az élet

más és más szakaszán tűnik elénk a virág: s míg ez rejtve virul a levél szűk burkolatában, annál már üde pírt sejtet a gyönge levél: ez már szét is nyitja a bimbó tűhegyű csúcsát, bíbor szirmairól végre leoldva a tőrt, szűkös leplein az már át is bújt a fejével,

s készül szirmaival végre kitárni magát... röppen a perc: s kosarát odanyújtván szép mosolyával, fölfedi titkos arany magvai sűrű raját, s az, mely imént még úgy ragyogott dús kelyhe tüzével, sápad s lankadozón hatja le árva fejét. ”

A vers részletező jelenetei a rózsa képét szövegben eddig nem látott plasztikussággal rajzolták meg: a csészelevelek burkából kipattanó színes szirmok, a bimbó fölé tőrszerűen kinyúló csészelevél-hegyek, a kosárszerűen szétterülő sziromlevelek, a köztük feltáruló aranysárga porzók, a gyorsan lezajló virágzás azon túl, hogy egy R. gallica virág s elnyílásának valóságpontos leírása, a rózsa titokzatosságát is fölvetette. A védetten és rejtetten kifejlő s hirtelen feltárulkozó titok emblémája a rózsa, mindannak a meg nem nevezett értéknek a jele, amelyek a szemlélődő számára a sub rosa-helyzetben megnyilvánulhatnak.

„S én csak néztem a tolvaj időnek e gyors rohanását:

épp csak megszületik - máris enyész a virág... hullton-hullnak a rőt szirmok, lepereg rubin ékük:

szót alig ejtsz, s im a föld pírba borulva ragyog.

Mennyi reményt, hány változatot, mily sokszerű formát tár föl egyetlen nap - s elviszi még az a nap... s szól panaszunk, Természet, amért oly röpke a bájad: kincsed alig mutatod - nyomban el is ragadod.

Egy nap röpke futása: csak ennyi a rózsa nyílása, szép fiatalságot vén napok árnya követ, s azt, kire még mint lányra tekint le a hajnali Csillag, hervatag asszonyként látja meg este viszont.

S jó legalább, hogy e lény, kinek egy-két nap csak az élte létét sarjaiban átörökíti tovább - Tépd le a rózsát, lányka, mig ifjú s friss a virága,

s el ne feledd: az idő rajtad is így suhan el!”

A rózsa keletkezésének históriájáról Blossius Aemilius Dracontius, az 5. századi Karthágóból származó keresztény költő, aki számára a pogány mitológia játékos, az olvasók szórakoztatására megfelelő, könnyed témául szolgált, így tudósított:

89