Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Prágai Tamás: Szigonyosok
1. A Tengeri Vadász Egyesület - mely sem törvénytelenséget, sem az öszefér- hetetlenség gyanúját, sem bárminemű, ilyen jellegű, ill. általánosságban bárminemű gyanút nem tűr meg - a fent nevezett személyt azonnali hatállyal, sőt visszamenőleg törli tagjai sorából. Megjegyzem továbbá, hogy az említett személy az Állami Járulékpénztár (a továbbiakban: Járulék) épületének előterében található figyelmeztető táblára vonatkozólag kétértelmű megjegyzést tett:- Mi ez a halfej? - kérdezte, mégpedig közterületen, sőt, forgalmas közterületen gúnyos éllel. Ez kimerítheti az izgatás gyanúját.- Úgy tudtam, hogy a Szükségből-Lett-Orrevezős soha életében, vagyis élete folyamán egyszer sem járt sem a Járulék nevű állami közigazgatási intézmény épületében - jegyzem meg. - De nem is járhatott: hiszen köztudott, hogy nem kapta meg a beutazási engedélyt Ninive városrészbe.- A Járulék üvegcsarnokában a vakolatomlásra való tekintettel „Vigyázat, omlásveszély” feliratú, fekete halálfejjel megjelölt táblát helyeztek el - folytatja rezzenéstelen arccal az elnök. - Nevezett személy, bizonyos Szükségből- Lett-Orrevezős, nyilvánvalóan provokatív céllal egymás után kétszer, tisztán is kivehetően hídfejét mondott, így: halfej. hfehfej. Mivelhogy: Tényállás. Fent nevezett Szükségből-Lett-Orrevezős, ninivei állampolgár, de alapos indokkal állampolgárságától megfosztatott, folyó év százkilencven- nyolcadik napján a hatóságok éber figyelmét kijátszva illegálisan, beutazási engedély nélkül tartózkodott az Állami Járulékpénztár ninivei központjában. A Járulék üvegcsarnokában a vakolatomlásra való tekintettel „Vigyázat, omlás- veszély” feliratú, fekete halálfejjel megjelölt táblát helyeztek el. Miután a szintén ezen előcsarnokban nyíló büfében két szalámis zsemlét vásárolt, és azt kultúrálatlan módon, csócsálva magába tömte, nevezett személy a figyelmeztető táblára mutatott, és fittyet hányva a nyelvrendeletre, nyilvánvalóan provokatív céllal egymás után kétszer, tisztán is kivehetően kimondta a halfej vízi uszonyos feje kifejezést. Provokatív céllal, mert minekutána a táblán, az omladékveszély felirat alatt halálig] áll, miért említené bárki a hal fejet vízi uszonyos fejét...? Minekutána a fent nevezett, egyébként svájcisapkát viselő személy (bár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz) egy apró termetű, züllött benyomást keltő - ám meglehetősen jó állapotú vízhatlan köpenyeget viselő - egyelőre azono- sítatlan, ám felettébb gyanús megjelenésű alak társaságában hagyta el a tett színhelyét. Vagyis. Mint az Egyesület elnöke a továbbiakban fent nevezett Szükségből- Lett-Orrevezőst - akit joggal gyanúsítunk a Moby Dick, a fehér színű tengeri óriásemlős című, kézen-közön terjedő pornográf szennyirodalom sokszorosításával és terjesztésével -, az Egyesület rendezvényeiről elfelejtem tájékoztatni, és az értesítés, valamint a névre szóló meghívólevél elmaradása miatt az Egyesület év végi szokásos közgyűléséről kiutasítom, ha valahogy mégis tudomást szerezne róla, és odadugja a pofáját. Továbbá. 2. Mivel a Tengeri Vadász Egyesülethez azonmód csatlakozik a Zöld Vízititánok Kereskedelmi Szövetség, a Feljegyzések a Tengerekről Alapítvány és az Egyesült Hajózási Unió (itt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a szóbeszéd ellenére a hivatalos vizsgálat egyik szervezet elnökségi tagsága esetében sem 35