Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Czakó Gábor: Hajónk elhagyta Bali szigetét, Néhány szó a regényről
3 CZAKÓ GÁBOR Hajónk elhagyta Báli szigetét NÉHÁNY SZÓ A REGÉNYRŐL Némelyek szerint a regény ifjú, pár száz éves műfaj. Mások viszont a sok ezer esztendős eposzok egyenes ági ivadékának tekintik. Ebben is, abban is van igazság. A regény és az eposz csalóka különbsége, hogy az előbbi próza, az utóbbi pedig valamilyen verses formát követ. Arany János eposzai versbe szedett regények. A Popol Vuh, a maya-kiese indiánok szent könyve például - legalábbis magyar fordításában - prózának mutatkozik. A klasszikus kínai irodalom egyik fejedelme, a Majomkirály formája szerint regény ugyan, de éppen olyan mitikus történet, mint a Gilgames, a Kalevala, a Popol Vuh, vagy az Iliász; tehát kinyilatkoztatás-töredék, földi és égi lények közös sorsáról, és a magasrendű életről szól. Az eposzok hallgatói ezt az átszellemített világot tekintették valóságnak, ők maguk is hősnek, szentnek, magasrendű életre képes lénynek tudták magukat. Az újkori regények a valóságváltás termékei. Hiába erednek az eposzból, általában szellemtelenített térben játszódnak. Alakjaik hősök helyett szereplők, akik társadalmi, pszichológia, politikai, egyszóval anyagi természetű problémákkal küszködnek, a transzcendens kérdéseket kerülik. A regény, a regényes szavak a köznyelvben, valami különöset, izgalmasat, romantikust, egyszersmind valótlant jelentenek. A fordulat valószínűleg a regények regényével, Cervantes Don Quijote-jével kezdődött. La Mancha lovagja még valóságos hős, aki a szenvedők, az elesettek gyámola, az igazság angyala. Cselekedetei - a saját valóságtudata szerint - tökéletesen logikusak és értelmesek. Ahogy Albert Camus mondja: „lelke mélyén ott érzi a világunknál jobb világ eszméjét”. A világ azonban, amelyben Roci- nantéját sarkantyúzza, kardot ránt, és lándzsát szegez, immár nem az istenek és az emberek közös tere, hanem az érdeké, a haszoné, a kihűlt észé. Uton-út- félen orvosolandó igazságtalanságokba botlik, de ahhoz a bizonyos jobb világhoz mért megoldási kísérletei mind nevetségesek, mert az új kor „kiegyezett a realitással”, és sutba vágta az eszméit. Hűséges fegyverhordozója, Sancho Panza a két világ között egyensúlyoz. természetes ész, a ravaszság, az arany középút megtestesítője, barátságba keveredik a világ legőrültebb emberével, és útitársául szegődik. (...) Egész idő alatt ámítja, rászedi, de ugyanakkor (...) maradéktalanul elhiszi a nagy lovag minden fantasztikus álmát. ” - írja Dosztojevszkij. Sancho már mai ember; szíve érti gazdája régi világát, s látja, hogy az igazság az ő oldalán áll, illetve állna, mert esze már tudja, hogy az igazság kiment a divatból. 8
