Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia 9: Krisztina könyve, XCIX
mondta a te Juhász Ferenceti egy bolsevik párttolnok Rákosi kegyeltje akkor ő nagyon komolyan megharagudott rá s vagy egy hétig szóba sem álltak egymással. Ez valamikor 1954-ben történt miután ő minden porcikáját átható extázisbán elolvasta A tékozló ország első felét s lélekszakadva rohant át Arthurhoz, hogy elujságol- ja neki micsoda remekmű ez, végül leforrázottan kellett hazakullognia. Károly [bácsi] tehát nemcsak kukkolt s bármennyire diszkréten is csinálta ő azonnal kiszúrta és a legnagyobb természetességet mímelve nemcsak öltözés- kor-vetkőzéskor mutogatta magát, hanem amikor meleg volt félmeztelenül egy bugyiban kuporodott le a a dívány előtti kis (igazi) perzsaszőnyegre s úgy olvasott, talán csak a cigarettái bodrozó füstje fedett el valamit felsőtestéből. Lesheted mondta egyszer magában, Krisztina tudta noha önmagával szemben mindig hiperkritikus volt, hogy tizennyolc éves korára tökéletesre teljesedtek a mellei. S attól fogva a nem-jó is valahogy jobb lett. Ilyet úgy sem látsz mindennap a betegeid közt mert Károly [bácsi] a János kórház szívosztályán volt főorvos és ő intézte el, hogy öt nappal felköltözése után Krisztinát bedugta mosogatónak a hematológiára majd két hónappal utána a biokémiai laboratóriumba. Károly [bácsi] néha főzött is valami érdekeset és történeteket mesélt a háború előtti időkről, apával töltött egyetemi éveiről. Miként az ő Munkásfüstölése, a kukkolás sem volt téma közöttük, Krisztina elfogadta, hogy Károly kukkolt, ha apát pofon ütötték, ha Németh Jenőt térden rúgták, ha anya búskomorrá vált, ha Arthur világgá ment, AKKOR EZ EGY GOND? hiszen egyéb intimitásra Károly sohasem vetemedett, ha csak azt nem soroljuk az effajta megnyilvánulások közé, hogy néha pláne ősszel vagy télvíz idején Krisztina az előző este az előszobában ledobott cipőjét másnap ragyogóra subickol- va találta. Nemigen volt miből főzni, de olykor valami vidéki beteg hozott egy kacsát vagy disznóölés után egy darab sertéskarajt, akkor ünnep volt s még bor is került az asztalra. Krisztina érzéketlensége a férfi-tekintetre akkoriban kezdődött talán, ugyanakkor testét női szem elől sietve-szégyenlősen eltakarta. Reszketve szerette magát, volt amikor olvasás közben a szőnyegen keze öntudatlanul öléhez csúszott, akkor kapott észbe hogy simogatja magát mivel érezte hogy a bugyija elöl átnedvesedik. És hát ott volt Károly könyvtára, a magyar mellett főleg német könyvekkel, de nemcsak orvosi szakirodalom volt ott nagy bőségben hanem vallástörténet és filozófia meg irodalom is, nagyritkán még mai magyar irodalom is, és amikor egyszer Krisztina leemelte egy addig számára ismeretlen írónő alig egy éve megjelent kötetét Szárazvillám volt a címe, Károly azt mondta, a szerzője kiváló költő, az ötvenes években csak a pápisták folyóiratában volt szabad megjelennie, hívő ember aki viaskodik a hitével, szépasszony, az én egyetlen Júliám két évvel felette járt a Baár-Madasban, egyébként az ő családja is Ugocsából való, ami „nem semmi”. Tudja Krisztike Krisztina nem kedvelte különösebben a „Krisztiké”-t, de azzal is úgy volt mint a kukkolással, nem csinált belőle cirkuszt, amikor egy télvasárnapi ebédnél a húsleves után Károly feltálalta a főtt marhahúst ribizli- mártással az az igazság hogy nem vagyunk képesek megkerülni önmagunkat azaz vagyunk mi alanyi létezők s magunkon kívül sehol sem található az a híres archimédeszi pont mely által kibillenthetnők magunkat a megszokottság taposómalmából. Hacsak s közben a Krisztina tányérján remegő-szaftos hússzeletre öntött egy 3
