Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
tévedett, a piac éppen olyan elmebajos, mint az egész magyar ugar, éppen ezért arra biztatnám a mélyen tisztelt tulajdonosasszonyt, hogy vegyük fel a kesztyűt, reklámáron árusítsuk ki a fogságban szenvedő madarantyúkat, és nyissunk zsilipet a pénzáradat előtt, vagyis engedje meg a haveromnak, hogy galériává alakítsa az üzletet. Irén erről hallani se akart. Ezt mondta: uram, ez hobbibolt, és az is marad, mert ha a mázolmányok miatt esetleg megugrik a bevétel, szagot kapnak a vadak, és védelmi pénzt akarnak, én pedig takarékos kislány vagyok, de félős is, nem szeretnék kézigránátot kapni a kirakatba! Mégis kapott. Már régen szakítottam Irénnel, amikor egyszer a kocsimosóban hívott fel Fosztó haver, képzeld Jani, úgy látszik öregszem, ma úgy ébredtem, hogy az asztal tetején táncoló, lógó csöcsű angyalkára gondoltam, emlékszel rá, hát, babszeg, tíz percig vigyázzban állt a svéd kifli, jó, nem tehet róla szegénykém, két hete muff elvonással büntetem, az a helyzet, hogy semmi időm barlangászni, melózom reggeltől estig, csak tarkókat fotózok, öregem, ez lett a dilim, semmi érzelem, semmi sumákolás, a nyakak nem hazudnak, érted, mert ez a lényeg az egészben, az ember arcos fele bármire képes, de a tarkója mindig becsületes, na, most figyelj, elmentem Irénhez, őrületes finom nyaka van, te aztán tudod, gondoltam rálövök egy fél tekercset, hát, babszeg, sehol semmi, a boltot éppen aznap éjjel robbantották fel, romokban hevert az egész kóceráj. Hát, ez van. Hiányzol, Jani, jó lenne már dumálni egyet, ha lesz egy kis áramszünet, majd hívjuk egymást. Satöbbi. Doszkocs Ottó felbukkanása idején egyébként már ott tartottunk, hogy Irén állandóan rágta a fülemet, azt akarta, hogy végre költözzek hozzá, kapok külön szobát, így csak akkor zavarjuk egymást, amikor jólesik, vagyis minden este. Ezt mondta: Jánoska, el kell végre indulnia a nagybetűs élet felé, én majd fogom az erős férfikezét, ha már egyszer a kedves édesanyja elengedte! Ö lett volna az új anyucikám. Végül úgy alakult, hogy Doszkocs Ottó új anyucikája lett. • Ezt hallgasd meg! Doszkocs Ottó egy pádon lakott a Városligetben, oda emigrált a belvárosi lakásából. Feleséget, két gyereket, a népi méhészet irodalmából gyűjtött könyvtárat, és kis műgyűjteményt hagyott maga mögött. Délutánonként a padjára állt, feltette a szemüvegét, és szónoklatot intézett a néphez. Az se érdekelte, ha nincs ott senki. A szónoklatok többsége arról szólt, hogy haldoklik az igazság, tombol az illúziókeltés, és a politika irtózik attól, hogy a lényegről beszéljen. Ottóval egyszer zárás után beültünk sörözni egy Dohány utcai kocsmába. Szomorúan könyökölt az asztalon, és azt fejtegette, hogy nem való a magyarnak a politika, mert először lebetegszik, aztán teljesen meghülyül tőle. Ezt mondta: utoljára a törökök tudtak bánni a magyar urakkal, szerintem csak akkor lenne itt újra rend, ha rábeszélnénk őket, hogy jöjjenek vissza, ott az a sok üres orosz laktanya, legfeljebb építenének mellé néhány minaretet. Na jó. Irén a lakásán szakított velem. A hét végét általában Tihanyban töltötte Gál Endrénél, én kedden és pénteken aludtam nála, de ezúttal hétfőn délelőtt fel151
