Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 10-11. szám - Fehér Béla: Egyenes Kecske (befejező rész)
Ha akkor nem virrad ránk a hópelyhes szent karácsony, és nem integetnek felém a C-vitaminos kockasajtok, talán még ma is újságot árulnék a Nyugatiban. Ha nem toppan be a díszállat-kereskedésbe Doszkocs Ottó, már tudnék csiripelni, és bánatomban megettem volna néhány tasak vitaminozott magot vagy Irén kontyfésűjét. A himló'helyes, lelapult afrofrizurát viselő' Doszkocs Ottó hídtervezőmérnök volt. Egyszer ezt mondta: évek óta semmi munkám, nincs szükség hidakra, úgy látszik a demokráciában megtanultak az emberek a vízen járni. Hogy is volt, babszeg, erőlködnöm kell, hogy emlékezzek! Talán egy hónapja árultam a kanárikat, amikor egyszer, zárás előtt belépett az üzletbe Doszkocs Ottó, és ezt mondta: szíveskedjen néhány percet rám szánni, de kérem, ne nézzen hülyének, ha oda-vissza fogok járkálni, mint valami férfimanöken, kérem, szakmailag vegye szemügyre a járkálást, vagyis számít a testtartás, a taglejtés, sőt az arcjáték is, tehát az összbenyomás. Választ se várt, peckesen ellépkedett a túlnépesedett pintykalitkákig, ott megfordult, meglátogatta a raktárajtó mellett egymásra rakott kutyatápos zsákokat, azután kezdte elölről. Hat forduló után megállt, és ezt kérdezte: legyen őszinte, szóba jöhetek mint díszállat, mint például egy törpepapagáj vagy egy ékszerteknőc? Ezt válaszoltam: szerintem nem lenne gond. Rendben. Hajlandó engem megvásárolni? Az a helyzet, hogy nagytestű díszállatra nincs kereslet, sok helyet foglal, drága a tartása, félő, hogy a nyakamon marad. Közbevágott: semmi baj, vegyen be bizományba! Beülök a kirakatba, a nyakamba akasztok egy táblát, amire ezt írjuk: közép-európai válságértelmiségi, aztán vagy kellek valakinek, vagy nem, ha igen, akkor leadom magának a bevétel egynegyedét, és mindenki jól jár! Doszkocs Ottó napokig ücsörgött a kirakatban, sajtos rolót és pörkölt mogyorót evett, közben politikai szónoklatokat írt egy iskolai füzetbe, sokszor harminc-negyven bámészkodó is röhögött rajta kint a járdán, de nem törődött vele. Az üzlet forgalma némileg fellendült, ráadásul az egyik bulvárlap címlapon hozta a nyomorgó válságértelmiségi sztoriját, így aztán Irén is megbékélt, mindenkinek kapóra jön az ingyen reklám. Doszkocs Ottót azonban senki nem akarta megvenni, tíz nap után ezért azt találta ki, hogy akkor inkább eladja a róla készült festményt. Beült a kirakatba, a székéhez támasztotta a Doszkocs Ottó díszmagyarban menetel az autóbontó udvarán című képet, és láss csodát, harminc percen belül akadt a műre vevő, aki alku nélkül leszámolta a tíz lepedőt. Doszkocs Ottónak egyébként volt még egy Görbekerti képe, a Marx Károly és Horthy Miklós történelmi sakkpartija a Fűrész utca 6-ban, sose felejtem el, fél pinpongasztalra volt festve, ezt másnap húsz percen belül eladta, de örült is meg nem is, mert bántotta, hogy ő viszont nem kell senkinek. Irén ezt mondta: nem néztem volna ki magából, hogy kedveli a festészetet. Doszkocs Ottó ezt válaszolta: jelentős műgyűjteményt hagytam magam mögött, amikor emigrációba vonultam. Görbekerti Gáspár festőművész egyébként atyai jó barátom, szerinte manapság kizárólag tájképekre van kereslet, mert csak a vihart és az őszt komálja a fafejű nép, de most belátom, hogy 150
