Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Czetter Ibolya: Stílusszintézis
vágyakozással, pótcselekvésekkel telik: Estella pl. ábrándos költeményeket olvas, Mária oltárterítőt hímez. A bizonytalan, tisztázatlan társadalmi státusú Széni! egyik főszerepe a fuvolásé, amely egyszerre érthető konkrétan, tudniillik fuvolán, azaz hangszeren játszott. A novella egészének, vagyis a tágabb (pragmatikai) kontextusnak az ismeretében azonban a fuvoláz ige metaforikus értelemben is felfogható. Széni! ugyanis behízelgő hangon hódít, teszi a szépet, udvarol a nőknek. A kétféle értelem szétválaszthatatlanul eggyé válik, sőt, a fuvola szó in- tertextuálisan mozgásba hozza az olvasói fantáziát, s felidézi nemcsak a Varázsfuvola kontextusát, hanem Ambrus Zoltán egyik, témájában is rokon novelláját: a Mese a kakastollas emberről címűt. Ebben a történetben Laili az Örök Szerelem énekét fuvolázza Güdül ablaka alatt, s amikor Güdülre már nem hat a játék varázsa, Laili eltöri fuvoláját, s elbujdosik a világba. De a történet mitologikus allúziókat is előhív, hiszen a háttérben ott lappang a mitológiai történet: Orpheusz, az ókori görögök legendás dalnoka a zene varázsos erejével még az alvilág urait is elbűvöli, csodás lantjátékával meglágyítja Há- dész szívét. A novella nyitánya egy halmozásokkal, érzéki érzetekkel telezsúfolt, szi- nesztéziát tartalmazó összetett mondat, amely rögvest a bizonytalan múltba helyezi, ezáltal legendásítja az eseményeket: „Sok évvel ezelőtt lakott Pesten egy fuvolás...” A több impresszió érintkezése révén erős hangulati hatást, valóságos ingerkomplexumot közvetítenek a képek. A hangulatteremtés - mint tudjuk - elsődlegesen az impresszionizmus, illetőleg a szecesszió alkotómódszerének is egyik legfontosabb eleme. A szaglás, ízlelés, hallás, látvány kombinálódásával keletkezett benyomások azonnal a szuggesztív részletekre irányítják a figyelmet, még mielőtt a tényleges cselekmény kezdetét venné. Felfokozott szerelmi vágy, érzékiség, finom érzékenység árad a sorokból. A fuvola eleve kellemes, lágy hangot adó zeneszerszám, ehhez a hallási érzethez kapcsolódnak a különféle ingerek: „augusztusi csillagpor, érett szilvafák és októberi jánoshegyi szőlővenyigék illata, karácsonyfa szaga, húsvéti tojás íze, boldogtalan költők magányos epekedése” - a felsorolt ingerek a hős számára mind hallási érzetekké alakulnak át, így lehetséges, hogy ízeket s más érzeteket fuvoláz. Az elbeszélő omnipotens volta és lírai hangoltsága már az első narratív mondatban is szembeötlő, felveszi a közvetlen megfigyelő, a bizalmas, olykor morfondírozó, beavatott szemtanú pózát, amelyet mindvégig fenn is tart. A narráció ritmusa rapszodikusan váltakozik a novellában, annak megfelelően, hogy a narrátor mennyire engedi az elmélkedések, a reflexiós közlésformák érvényesülését. A prózadinamikát lassítja az epizodikus, jelenetező szövegszervezés: a közlő alany három alkalommal „tartóztatja fel” az olvasót, ekkor a szereplőket egy-egy élethelyzetben mutatja be, láttat, megjelenít, apró részletekre irányítja a figyelmet, kézzelfoghatóvá teszi a szereplő tárgyi világát, de ezzel egyidejűleg hajlamos a képben láttatásra is, tudniillik a közvetlenül érzékelhetőt képzettársításos reflexiók, a képzelet játékai kísérik, illetve követik, s ezáltal az elbizonytalanítás, az elvalótlanítás szintén az elbeszélés lényegi jegyének tekinthető. Az asszociációs készség, a meditációs kedv egyszerre jellemzője az analogizálásban kedvét lelő narrátornak, a fan- táziálásra, szerepálmokra, elvágyódásra fölötte hajlamos női szereplőknek, és legvégül a női tükrökben sokfélének láttatott, illetőleg a nőket saját tükrében 90
