Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Czetter Ibolya: Stílusszintézis

sokfélének látó Szénfinek. Bár a történetmondás lineáris és kronologikus, az elbizonytalanítást fokozza az elbeszélt idó' megfoghatatlansága: az „ez idő tájt”, „egyszer”, „ilyenkor”, „mint ez idó' tájt divat volt” fordulatok semmivel sem teszik konkrétabbá avagy mérhetővé az egyes színhelyeken eltöltött időt. Tovább relativizálják az időérzékelést a folytonos ismétlődésre utaló kifejezések: pl. „hetenként egyszer”, „tíz esztendő óta” „napok múlva”, „az év folyamán többször”. A „realitás” képzeletivé tételét, látomásossá lényegítését segítik a hasonlatok, különösen a „mintha” kezdetű mondatok, amelyek a feltételesbe helyezik a látványt, a tapasztalatitól mintegy eltávolítanak. Jól példázza az elmondottakat a három, egymást követő jelenet. Az elsőben az aranymívesné Aranykéz utcai házának polgári szalonjába pillanthatunk be. A szobabelső az érzelemdús lelki élet objektivációjaként hat: az asztalkán elhelyezett költeményes könyv Estella légiesen finom, merengő, szelíd, költői lényéről árulkodik. E jelenetben minden az asszony érzéki, ingerlő szépségére irányítja a figyelmet. Estella szfinxszerűen talányos, melegséget árasztó, szelídlelkű nő, aki puszta megjelenésével vágyat ébreszt. A részletben a szecessziós stílus számos sajátosságára figyelhetünk fel: az éi'zéki érzetek, amelyek a hangulatkeltés eszközei, egymást váltják: „Az (...) ékszerészné az orgonaillatot szerette a fodros mellű ingen...”; „ábrándos fehér kezek”; „kázsmír függöny”; „a dús, vizes fésűvel hátra és hátulról felülre fésült jószagú hajban meg kellett igazítani a török ékköves hajtűt”; „a selyemszoknya csendesen zizegett” stb. A finom, kecses érzetek a nő valószerűtlenségét sugallják, az erős illatok és színek, a kihívó mozdulatok az erotikus légkört teremtik meg: „a bal láb gyorsan csúszott a jobb comb alá a kanapén”; Estella „bal lábát lassan leeresztette a díványról, hogy a selyemszoknya csendesen zizegett, mint a hóesés a magányos háztetők felett”. Ez az érzetkultusz és -keveredés egybeesés az impresszionizmus szenzualizmusával, hiszen aligha választható szét e jelenetben a hangulatkeltés a dekoratív funkciótól. Az állóképszerű részletet, az érzelmes szcénát a narrátor bizarr képzettársítása zárja: „Szénfi legyintett, nem fejezte be sohasem a megkezdett mondatot, mint a halálraítélt a six-alom- házban, akinek beszélgetés közben hirtelen eszébe jut, hogy közeleg a kivégzés órája.”

A következő helyzetkép Mária asszony otthonát ódon hangulatában ragadja meg, a hasonlat sajátos környezetet idéz fel: ,„..a szobában olyan szag volt, mint egy könyvtárban vagy antik kereskedő boltjában”. Máriának is, ahogy minden szereplőnek, megvan a maga titka, elfojtott vágyairól egyedül a fuvolásnak számol be, őt ruházza fel képzeletében, romantikus ábrándjaiban mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel egy, az ideálvilágában megteremtett férfi rendelkezik: ,Mintha egy csillogó nagyvilági idegen, de csábító parfümös virág, egy aranyszegélyes meghívó a követség báljára, útijegy a Párizsba nyargaló futárvonatra, csábos, havannaillatos, a fehér mellényzsebból csak aranypénzzel fizető nagyvilág lépett volna be Szénfi úrral a budai házba. Ő volt a rezignált, langyos gavallér, aki midőn egyedül van, bizonyára szórakozottan fütyül egy ködös románcot Griegtől; ő volt az utazóköpenyes, szomorú arcú, barkós fiatalember, aki Milánó és Bologna között egy francia könyvet olvas, míg otthon hazájában, hosszú léptekkel méregeti a hervadó grófkisasszony az avart...” Mária szeszélyesen burjánzó asszociációiban a díszítettség a legfeltűnőbb stílussajátosság, amelynek összetevői közül a fényes szí91