Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Czetter Ibolya: Stílusszintézis
CZETTER IBOLYA Stílusszintézis KRÚDY GYULA: PESTEN LAKOTT EGY FUVOLÁS CÍMŰ NOVELLÁJÁBAN Már az első teljesebb Krúdy-monográfia (Szabó Ede 1970) is rámutatott arra, hogy Krúdy írásművészetét nem lehet egyoldalúan, bizonyos sémák, hangzatos sztereotípiák alapján megközelíteni, a későbbi szakirodalom pedig nyíltan kimondja: a Krúdy-epikában .Együtt élnek - és küzdenek - (...) különböző irányzati jelenségek, szemléleti formák, módszertani jellegzetességek, esztétikai hatóelemek” (Fülöp 1986: 6). A Krúdy írói mélyvilágát feltáró kutatók egyöntetűen osztoznak a felismerésben: a különleges tehetségű prózaíró művei sokféleképpen rétegezett, nehezen megfejthető, bonyolult alkotások. A hiteles portré megrajzolásához tehát tekintettel kell lennünk az író epikájának eredendően polifon jellegére. A többszólamúságot erősíti az a sokat hangoztatott megállapítás, hogy a beérkezett Krúdy műveiben a különböző stílustendenciák szerves egységet alkotnak, sőt, akár egyetlen alkotásban is jelen lehetnek változó arányban a szimbolizmus, az impresszionizmus, a szecesszió s más irányzatok stílusjegyei, szemléleti sajátosságai. Dolgozatom témájául egy kevéssé ismert novellát, a Pesten lakott egy fuvolás című írást választottam, elemzésemben azt szándékozom bizonyítani, hogy az említett stílusösszetettségen túl milyen egyéb jellegadó vonások fedezhetők fel. E rövid terjedelmű novella nagy valószínűséggel 1915-ben íródott, ám kötetben csupán 1916 elején, az. Aranykéz utcai szép napok darabjai között látott napvilágot. Kétségtelen tény, hogy akkorra a teljesen érett, markáns, szuverén világot és stílust megalkotó művész tűnik föl előttünk. Az első nagy alkotói korszakban teremti meg Krúdy jól ismert novellatípusát, a lírai, leíró, atmoszférikus válfajt, amelyben a fabula szinte molekulányi méretűvé zsugorodik, s az elsődleges epikai közlésformák helyett a másodlagosaknak jut meghatározó szerep. A novella tényleges története (cselekményváza) nagyon egyszerűen kivonatolható: Schneider (magyarosított nevén Szénfi), midőn elunja magát a Hatvani utcai kávéházban, régi hölgyismerősei felkutatására indul. Előbb az Aranykéz utcai ékszerésznét, Estellát látogatja meg, majd Budára, Mária asszonyhoz indul, onnan még nyolc másik helyszínre, nyolc másik nőis- merőséhez megy el egy-egy futó találkára, hogy végül Pesten, egy névtelen szépasszony (Szénfi egyetlen szerelme) ablaka alatt búsongjon és sírdogáljon. A finom úrinő magához szólítja, ám Szénfi a beteljesüléstől megriadva visszautasítja, bánatában kettétöri fuvoláját, s hazatér otthonába. Dobos István novellatipológiája alapján az elemzésre választott kispróza 88
