Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Fűzfa Balázs: Létezni részen, egészben
Parti Nagy „rontott újraírásainak” (Payer Imre kifejezése) tragikomikus-gro- teszk játékai”. Egy ilyen, jellegzetesen Nagy Gáspár-i „régi vers” például a Püski-házaspárt ünnepli ekképpen: ,/íkik erre jól vigyáztak, éveiket ne számláljad. Hazád s szíved te se hűtsd ki! írd a zászlóra hogy Püski! Mintha csak egy Sinka-vershen, balladásban, hűségesben, áll most is két fényes nádszál: Ilus néném, Sándor bátyám. Állanak ők az időben.” (Mintha csak egy régi versben - kiemelések az eredetiben) Mindkét kötet egyfajta szellemi napló az ezredforduló körüli évekből. Külön hangsúlyozza ezt Nagy Gáspárnál az alcím is: Száz vers 1998 márciusától- 2003 márciusáig. A kötetbe foglalt szövegek pedig maguk is jelzik, hogy egy részük nem az örökkévalóság szándékával született, sokkal inkább illusztráció „a kor falára”, névnapi-születésnapi vagy évfordulós köszöntő stb. — mint a fenti szöveg is. Versbe szüremkedő hétköznapok dokumentumai, melyeknek értéke és célja maga a dokumentaritás (is). Parti Nagy versei a fülszöveg szerint egy évtizedet jellemeznek - azt elsősorban nyelviségében, vagy inkább a nyelv segítségével megragadva. Ez mindenekelőtt a nyelvi nyegleség, a szétmálló szintaktika és szemantika, a nyelvi erózió igen erős kritikáját jelenti. A versek ennek a „nyelvromlásnak”- a szó itt természetesen metafora, az erkölcsi-emberi romlásnak a metaforája- igen pontos megfogalmazását adják. Mert miközben Parti Nagy újrateremti a nyelvet, elcsúsztatja s aztán mégis-helyreállítja az alanyi-állítmányi viszonyokat, aközben mintha visszaadná a szavak eredeti jelentését. Mintha újra felépítene már elhasználódott mondatokat, mintha ezek megroggyant szavaiból rakosgatna össze egy emberhez méltóbb világot. Már-már egy másik megidézett költő, Weöres Sándor „panyigaizós” verseihez hasonlóan „szünteti meg” a kanonizált nyelvet s ezzel a lét egészét, hogy aztán ritmusból, verslábból, szóképből létrehozza ama másikat, ama emberibbet: „Ám negyednapra csíhatjka ingó kedélye helyre, s bicikli tolva Lenin ulícán mén munkahelyre, kis keszeg ember, konkrétan asszony, lejár a sírba, itt nyugszok tíztől tizenöt háig vasárnap zárva.” (Petőfi Barguzinban) Ami pedig a temporalitást illeti: a jelenreutaltság mellett mindegyik költőnél fokozott erejű a múlt szorító-felszabadító hatása, a szabadságjelölő metaforákért és szótöredékekért való aggódás és öröm egyaránt. Nagy Gáspár ma86
