Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Fűzfa Balázs: Létezni részen, egészben

gát a metaforát használja legfőbb megjelenítő eszközként, Parti Nagy a parafrázist, az allúziót, a palimpszesztet s az intertextuális jelentéselmozdítás egyéb különös-különleges módozatait.

A hagyomány mint versbe szedett harmónia vagy harmóniahiány ott van mindkét regiszterben. Nagy Gáspár oratóriumokban definiálja a sorsot, a hazát, a nemzetet: nagylélegzetű énekszólamainak fennköltsége, névátvitel-hal- mozása nemcsak a Nagy László-i költészet folytatása, hanem mindenkori példázata az egyént közösséggé emelő versek egy lehetséges beszédmódjának. Míg ő az emelkedett fogalmazásmód, addig Parti Nagy Lajos a lehetőségeinket a nyelv megszűnéséig végiggondoló és szétszaggató, kisszerűségeinket keserűen figurázó, önmagát a jelöletlenséggel jelölő szintaxis példáit adja. Nála a költészet éppen ennyi: grafitnesz. Épp csak annyi hang, zizzenés, „neszecske”, amennyit a ceruza ejt a papíron. Sem több, sem kevesebb - ez azonban meglehetősen pontos definíció. A költészet dolga tudniillik ennyi lenne - állítja- kérdezi-sóhajtja-kiabálja ez a könyv. Nyugodtan mondhatjuk, persze, a rátalá- lás felszabadult örömével, az Esti Kornél énekére gondolva: de hisz ez semmi!, vagyis maga a minden!

87