Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Fűzfa Balázs: Létezni részen, egészben
műfajnak épp az örökérvényűségre fittyet hányó, mégis-sűrű, mégis-filozofi- kus, mégis-mély - a megszokott nyelvi elemeknek s szerkezeteknek egy „csa- varintással” új jelentést adó - jellegére is.) Parti Nagy leggyakoribb - kimondott-kimondatlan - megidézettje talán József Attila; de igen gyakran fordul Kosztolányihoz, többször Adyhoz, Radnótihoz, Petőfihez, Aranyhoz, Vörösmartyhoz, Babitshoz egy-egy szófordulatért, allúziós jelzőért, hasonlatért, szövegtöredékért - vagy akár egy egész versért (Sas legyek, ha sasnak vagy virága; Befordulám a kamrába). De para- frazálja Morgensternt éppúgy, mint ahogyan megírja Leopold Bloom apjának verseit is (A dublini vegyszeres füzet). Megszólítottja - vagy egy-egy köszöntőversének ünnepeltje - Esterházy, Mészöly, Bertók, Tandori, Réz Pál, Balassa Péter - és mások. Nagy Gáspár ihletője Csoóri Sándor - több versnek ajánlással is jelölt címzettje -, Németh László, Szokolay Sándor, Illyés Gyula, Czine Mihály, Fodor András, Deim Pál — és mások. O is felhasznál, természetesen, motívumokat a magyar költészet kincsestárából - többek között épp a már megidézett Szózatból is: Jtla szétszórva is bár... komor homlokredőkben a fénylő gondolat: merész kidként ívelni át olykor magunk fölött is bizony nem kis trovaille: magyarban óvni a magyart.” (Ezredváltó sorok Illyés Gyula epitáfiumához) Ez a megidézés azonban mindenekelőtt erőt igyekszik meríteni, továbbvinni, példázatot próbál teremteni a magyarság történelméből. A Parti Nagyféle vers lírai énje ugyanígy és mégis másképpen, amikor megdöbbenti olvasóját, mert ironizálni mer a Szózaton, ám így mérhetetlen erővel vágja tudatába a szakrális vers újrateremtett-megcsonkított szavát: „itt élned hal”. Parti Nagy nem fejezi be az állításokat, gyakran a mondatokat és sokszor a szavakat sem. Olyan ez, mintha egy kottának levágnánk a széleit, s a zenekar hirtelen megállna ezeken a sorvégeken. A felhasznált nyelvi fragmentumok ennek ellenére mégis értelmezhetők maradnak - felismerhető a szimfónia! -, hisz akár ismert alkotásokból, akár a hétköznapi életből valók a töredékek, azokat egy másodpercnyi meghökkenés után - s ez épp elég a költő számára, hogy elérje a hatást - visszarendezzük tudatunkban a megszokott sémákba. Mert szeretnénk hinni, hogy ezeket a szövegeket - Ady, Kosztolányi, József Attila, Petőfi és a többiek költeményeit - végül is nem lehet elrontani, hisz csak egy pillanatnyi rossz álom volt mindaz, amit a költővel átéltünk... Nagy Gáspár versei is magukban hordják az adys szenvedélyt, de nincs bennük bántás, nincs bennük bosszú, keserűség, nincs bennük a „Te orcádra ütök” ambivalenciája. A tett és a tenni akarás filozófiája, a mélyről jövő sóhajok kimondásának vágya erőteljes, de sem fricska, sem játék, sem irónia nincs az ő haza-verseiben. Az alkalmi költeményekben igen - mint korábban is utaltunk erre -, ám természetesen ezek a játékok egészen más jellegűek, mint 85
