Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - Ljudmilla Ulickaja: A más gyermekei
neve, szintén sírt - gonosz, nem csecsemőkhöz illő', hatalmas könnyekkel. Ezek az első', összcsaládi könnyek mindent eldöntötték: Emma Asotovna, miután megrémült attól a saját maga eló'tt is titkolt ellenszenvétől, amely a szeretett lánya életét veszélyeztető' újszülött unokái miatt gyülemlett fel benne, kiment a konyhába felforralni az étolajat, hogy fürdetésük után ápolásra szoruló ráncos bőrüket azzal kenegesse. Emma Asotovna figyelmét természetesen semmi sem kerülhette el, ezért már néhány nap alatt megállapította, hogy Viktória, akit magában csak „maradékának hívott - hiszen az örményben ez jelenti a „másodikat” - dühösen kiabál, hogyha a tejjel teli cumisüveggel először a nővérét kínálják. Az idősebb lánytestvér viszont, a nagymama szavajárásával élve a „trónörökös”, vagyis az „első”, általában csendben maradt. Miközben feküdtek a nagy bölcsőben, ami a ház asztalosa, Vászja bácsi keze munkáját dicsérte, és a nagymama hatalmas köves gyűrűktől, valamint duzzadt ízületektől elnehezült keze forró cumisüveget dugott a szájukba, a lányok tisztességes igyekezettel teljesítették az élet rájuk eső részét: szoptak, büfiztek, emésztettek, vagyis amikor végre-valahára megkaparintották a tejet, első dolguk volt, hogy elégedett nyögdécseléssel préseljék ki magukból annak túrószerű maradékát. Nagyon hasonlítottak egymásra: sötét, sűrű hajacska keretezte csapott, széles homlokukat, a finom pihe, amely arcukat borította, keskeny és hosszú szemöldöküknél összesűrűsödött, felső ajkuk pedig, ugyanúgy, ahogyan az anyjuknál vagy a nagyanyjuknál, kivájt hagymára emlékeztetett, viszont éppen ez az apró, de jól kivehető gödröcske árulkodott családi és vér szerinti eredetükről. Bár mindkét kislány elragadó volt, Emma Asotovna véleménye szerint az idősebb volt finomabb és bájosabb. Emma Asotovna, aki a népi hiedelmek bizonyos rendjét követte, és ezt még azzal is tetézte, amit bizonyos mértékig ő maga eszelt ki, a lányokat nem mutatta meg senkinek, csak a szomszédasszonyának, az öreg Fenyának, aki a háztartásban már régóta segítségére volt. Amikor azonban Fenya abból a távolságból, amelyet szomszédasszonya engedélyezett, ránézett a természetnek erre a két szuszogó csodájára, Emma Asotovna furcsán összekulcsolta az ujjait, és aprókat köpött a négy égtáj felé. Ez ugyanis szemmel verés volt, amelyre, mint az tudvalévő, különösen a csecsemők és az eladósorban lévő szűz lányok érzékenyek. Emma Asotovna fura szerzet volt, szokatlan életmódot folytatott, és annak ellenére, hogy műveltsége jócskán hagyott kivetnivalót maga után, szigorú erkölcsi elveket vallott, amelyeket a fent említett hiedelmeken kívül még a környezetére nézve amúgy teljesen ártalmatlan szeszélyeivel és rigolyáival is kiegészített. Ilyen rigolyája volt például az örmény konyhára egyébként jellemző bárányhús teljes elutasítása, a birsalmafa leveleinek gyógyhatásába vetett rendíthetetlen hite, rettegése a sárga virágoktól, és bizonyos számsorok ismételgetésének rejtett szokása, mint ahogy másoknak a rózsafüzér morzsolgatása. Ezeknek a furcsa játszadozásoknak a segítségével oldotta meg az életében rutinszerűen ismétlődő feladatokat. A mostani feladat azonban annyira bonyolultnak mutatkozott, hogy ked786
