Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - Sarusi Mihály: Szentesti sztalin-jézuska
Bandi hozzám fordult:- Te Fercsi, biztos kegyelmet kaptál! Sípos Miklós hadbíró felolvasta újra az első', majd az azt helybenhagyó másodfokú ítéletet és az embert az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartva a végére hagyta: a kötél általi halálos ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták át! Kivittek, ott láttam Janit nagy boldogan. Az ó'r a falnak lökdösött, rugdosott. Nem szomorkodtunk! Hangosan hahotáztunk, mert azt éreztük: csinálhatnak velünk amit akarnak, az életünk megmarad. A foglár az őrmesterhez fordult, de az rászólt:- Hagyja ók:et békén. Ebben a szadista őrmesterben valami emberi érzés beindult. A hatodik emeletre visszavittek, ahol egy foglár törzsőrmester azzal lepett meg, hogy odaszólt.- A szülei jól vannak, csókoltatják. Kiderült: édesanyám keresett. Az ávós ott volt a portán, amikor ájultan odavitték. Felélesztették, és édesanyám felismerte: ez a foglár törzsőrmester egykor mint szomszéd falusi patkolókovács gyakran megfordult nálunk, és édesapámtól több munkát is rendelt.- A Horváth-féle pinceborozó megvan még? - kérdezte egyszer. Zarándfalva mellett, Mosonkövesden. Nem tudtam, honnan ez az egész, soha nem fedte fel, hogy honnan ismer minket. Utólag tudtam meg. Nyáron Vácra kerültünk, majd a Gyűjtőfogház, aztán vissza, mint veszélyes terroristát ott őriztek. Vácról 1956-ban kerültem ki. Beálltam a szabadságharcosok közé, hogy segítsek kiverni az oroszokat, de jött november negyediké, futhattam tovább: hazanéztem, beköszöntem a szüléimhez, és már mehettem is át Ausztriába. Grácban befejeztem a tanulmányaimat: érettségiztem, majd akadémián tanultam, később fociedző volt a fő foglalkozásom. Csodák csodájára itt a Laj- tabánságban, Németújváron telepedhettem le. Hányszor elnéztem Kövesd felé!... Csak egy ugrás innen. Ma meg már, ha akarnék, naponta hazamehetnék. Az osztrák-magyar határ szinte volt, nincs; úgy veszem, a Lajta se bánja. Bár lassan nem lesz kihez átrándulni Lajtabánság keleti felébe. Két fiam, egy leányom van, mind tud magyarul, az unokák is valamennyire. Többször kértem hazalátogatásra engedélyt, de csak akkor jöhettem, amikor 1984-ben meghalt édesapám. Tíznapos engedélyt kaptam, de állandóan megfigyeltek. A rendszerváltozás óta már nem tartanak hazaárulónak és rosszfiúnak! Csak hát az a négy fölakasztott gyermekkori pajtásom nem élhette meg. Gyilkosaik nem töltöttek le semmit. 772
