Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
A Himalája déli előhegységeiben élő Sákja nemzetség-beli Suddhódana király felesége, Maja, egy ünnep alkalmával önmegtartóztatásra tett fogadalmat, és arra kérte férjét, ne közeledjen hozzá szerelmi vággyal. A következő' éjszakán azt álmodta, hogy testének jobb oldala felől egy fehér elefánt hatol be a méhébe. Tízhónapos várandósság után, Lumbini falu ligetében - körben mindenütt asóka-virágok pompáztak, s a királynő gyönyörködve nyújtotta kezét egy ág után április nyolcadik napján szülte meg fiát, Gautama Buddhát, és néhány nappal a szülés után meghalt, mert a drága edényt, amely Buddhát születése előtt magába zárta, soha többé nem volt szabad világi célra fölhasználni. Istók évekig járt Majával, egy kis gimnazista lánnyal. Osztálytársak voltak; kamaszos egymásba-zuhanással néha órákig csókolóztak. Maja soha nem engedte meg neki, hogy levetkőztesse, hegyes kis mellét is alig hagyta megfogdosni; igaz, Istók nem is nagyon erőltette. A feszes testű, nyúlánk parasztlány konokul őrizte a szüzességét, így aztán Istókét is konzerválta. Nem spontán elhatározásukból történt így, hanem mert rájuk erőszakolta tilalmait, fortélyos büntetésekkel illegalitásba szorította gyöngédségüket a nekrofil kultúra (már ha Majában munkáltak ilyen hajuknál fogva előráncigált ideologikus okok; nyilván másvalakinek - a majdani férjurának - őrizgette magát, nem Istóknak, a felhőzabáló rajongónak). Istók úrfi gyámoltalan volt, talán félt is a közösüléstől; Giza rajta tartotta kezét a farkán. De ő azért úgy érezte: Maja tökéletesen átadja neki magát, teljesen övé a simogatásaiban, a csókjaiban, gondoskodó rá-figyelésében.- Ha visszatérhetnék abba az erőszakon túli, szabadságot termő világba, amibe az ő szerelme vezetett be, jelentem, úgy itt hagynék csapot-papot-pa- pírt, hogy csak úgy porzana!- Ohó, barátocskám! Miféle szabadság? - kérdezi Karaffa százados. - Még hogy szabadság! Az élő anyag sajnos intelligens. Minden egyes sejt, sőt az egész kozmosz eleve intelligens, tehát nem szabad, mert ahol intelligencia van, ott növekvési-zabálási-térítési-szaporodási kényszer van, ott szabadságról szó sem lehet, ne is beszéljünk róla. Talán az ásványok szabadok - mondja a százados. „Az elnyomás körmönfont igazolása?”, tűnődik Istók. A homoerotikára szocializált, önmagába szerelmes Istók félszeg tehát a magas pult mögött ülő bomba nővel szemben, állandó készenlétben, hogy a legcsekélyebb kihívásra agresszióval válaszoljon, amit százszor is megbánna utóbb, felböfögné és újracsócsálná, próbálná kiokádni, széjjelmázolni, másra, mondjuk az anyjára hárítani, vagy - végső soron - papírra kenni. Rettentő ügyefogyottnak érzi magát, fontoskodó pojácának, aki melodrámát kanyarít egy szellentésnyi nihilből. Istók sosem kért még politikai menedéket, gőze sincs a dolog etikettjéről és technikájáról. És egyáltalán: kérni! Micsoda gyalázat! Kitevődni a visszautasítás szégyenének! Fölrobbantani, föl kéne robbantani az egész mindenséget, hogy soha senkinek ne kelljen többé fólsülnie visszautasított kérésével, eloldalognia fortyogó szégyenével, hogy ég és föld mind csak az ő szégyenét visszhangozza, a tárgyakban gúny, a tekintetekben erőszak... A bombázó ridegen végighallgatja, majd kategorikusan kikosarazza.- Menedéknyújtással nem foglalkozunk, fiatalember. 606
